2010. december 31., péntek

Vízhelyzet 4

Kíváncsi vagyok, meddig fog menni a számozás, vajon utolérem a Szabó családot?

Reggel sikerült kifacsarni egy pohárnyit a csapból, Mariannal úgy örültünk, mintha aranyat találtunk volna. Így ő tudott teázni, meg meg tudtuk mosni a fogunkat. Elvittem Mariant munkába, mert úgyis mentem vízért, és útba esett. A konditeremnél várni kellett a vizesautóra, de végül úgy 10 perc után megérkezett. Elvileg 8 liter/háztartás a fejadag, de alig volt ott valaki, meg én voltam az első, úgyhogy a kocsiról nem vitték be a 9-esével csomagolt vizeket, hanem csak a kezembe nyomtak egy pakkot. Az 18 liter! Itt nem volt tartály, így továbbmentem a másik fitnessteremhez. Itt megtöltöttem az 5 db kétliterest, és ha már ott voltam, akkor bementem megfürdeni. Jaj, nagyon jó volt! Aztán találkoztam Sarah-val az utcán (alattunk lakik), ő mondta, hogy van víz, így gyorsan beadtam az önéletrajzomat a gyerekruha-boltba, ahol eladót keresnek, és jöttem volna haza. De nem találtam a kulcsom. És akkor eszembe jutott, hogy én még készülődtem reggel, amikor Marian lement a kocsihoz, és mondta, hogy a lakás- meg a kocsikulcsomat is viszi. Aztán persze elfeledkeztünk róla. Úgyhogy megint be a városba, és rohanás haza. Megtöltöttem minden edényt, 10 litert beleöntöttem a wc-tartályba, amit így sikerült lehúzni kb. 16 óra után... Aztán gyorsan elmosogattam, megcsináltam a levest, hogy este ne kelljen erre használni a palackosat. És aztán reggelire ettem egy banánt. Most meg rohanok a bankba, hátha nem zárt be 12-kor.

Boldog új évet mindenkinek!

free counters

Vízhelyzet 3

Basszák meg, nem kapcsolták vissza a vizet este 11-kor, ahogy ígérték, hajnali fél kettőig fent voltunk, hátha. Egy pohár vizunk maradt, most megyek a fitnessterembe, begyűjtöm a 8 litert.

free counters

2010. december 30., csütörtök

Vízhelyzet 2

Úgy tűnt, hogy a Vízművek kénye-kedve szerint kapcsolja ki-és be a csapokat, de mégse. Tegnap este kikapcsolták, ma reggel be, délután megint ki, éjjel 11-kor be. De kiderült, hogy van mögötte logika: reggel 11-3-ig volt víz, aztán most 3-11-ig nincs, és este 11-kor megint bekapcsolják. Addig várunk a WC-zéssel meg majd feltöltjük a palackjainkat. Addig meg lecsupaszítjuk a falakat ott, ahol penészes. Ezt Marian már elkezdte, és minden erőfeszítés nélkül hosszú csíkokat húzott le, tiszta víz a fal. Ezután lemossuk ecetes vízzel, és lefestjük penészálló festékkel.

Ma a postára menet az egyik bolt ablakába ki volt téve, hogy részmunkaidős embert keresnek, heti 3 napra. Holnap viszek egy önéletrajzot és meglátjuk.

free counters

2010. december 29., szerda

Csikkhegy

ezt még a múlt heti Nagy Fagyban fotóztam, szerintem tök jól néz ki:

free counters

Friss info a vízről

Lett vizünk, úgy látszik, hiába kutattam vizet a boltokban és tértem haza 3 palackkal, nem lesz rá szükség. Azért nem öntjük ki, ki tudja, hogy alakul a helyzet a későbbiekben. Most gyorsan elmegyek fürdeni (olyan gyorsan azért nem lehet, kb. 2 óra alatt melegszik fel a víz)

Ez volt a boltokban:

Igen, az ott víz a jobb alsó sarokban. Itt vettem 3 palackkal. És ez van a vízosztó állomásokon:

free counters

Vízhelyzet

Azt írja a BBC, hogy már 40000 embernél nincs víz és ez még több napig így lehet, de a vízművek nem tudja pontosan megmondani. Sokak már 7-8 napja, azaz karácsony előtt óta víz nélkül vannak. A skótok felajánlottak palackozott vizet. A fitnesstermek, amik közül sokat a fővárosi önkormányzat üzemeltet, nyitva vannak, oda lehet menni fürdeni. A Tűzoltóság és a Vöröskereszt is segít, az egyik videón például egy tűzoltóautó szállította a vizet (rendőri kísérettel) a fitnessteremhez, ahol óriási, többszáz méteres sor állt, éjszaka. A vicc az, hogy mindenkinek vinni kell a saját tartályát, vagy palackját, vagy amije van. Maximum 20 liter vihető fejenként.


Nekünk változatlanul 2 palackunk van, és bármibe lefogadom, hogy mostanra a kannák, tartályok, satöbbi is hiánycikké váltak a boltokban, nem is érdemes próbálkozni. Szerencsére Marian meg tud fürdeni a munkahelyén, és viszi a 2 palackot is, én meg megyek a fitnessbe. Ja, és mi szerencsések vagyunk, mert valamennyi víz még mindig folyik a csapból. Ha jól értem, akkor a hidegvíz csap van a fő csatornahálózaton, ezért abból nem jön semmi, azt elzárták. De a melegvizes csapban még van, mert a háznak van saját tározója valahol, és a 7 lakásból legalább 2-3-ban nem laknak, így még kitart. De azért nem pazaroljuk olyanokra, mint WC-lehúzás...:)

free counters

2010. december 28., kedd

Morzsák

Csupa jó hírre ébredtünk ma: megszületett Elton John fia; Natalie Portman terhes; és Alanis Morisette is szült, ráadásul a baba egyik neve Imre.


Három, a nappaliban töltött éjszaka után tegnap visszahurcolkodtunk a hálóba. Ott már nem lehetett megmaradni, kint volt -15 fok, bent meg két zokni, két pizsamafelső, sapka, vastag paplan és 3 takaró se segített. De tegnap az eső elolvasztotta a havat, és ma már olyan plusz 10 fok van kint!


A rossz hír az, hogy nincs víz. A nagy olvadásban most derült ki, hogy sok a szétfagyott vízcső, így a vízművek elzárta a csapokat. Plusz, és ezt nem is tudom, hogy hogyan lehetséges, kifogyott a víz a tározókból. És hiába keresek részleteket, nem találok a neten. Na, a BBC-n azt írják, hogy azért fogyott ki a víz, mert megsérültek a csövek az olvasdásban. Még karácsony előtt vettünk palackozott vizet, de csak kettőt, és ma hiába akartam venni még, üresek a polcok, felvásárolták mindet. Jó, van ízesített, epres meg citromos és hasonlók.

free counters

2010. december 25., szombat

Belfast december 25-én este

free counters

2010. december 24., péntek

Boldog karácsonyt!

Nagyon jó bejegyzés a Hartay blogból:



Mondatok, melyeket nem szívesen hallunk karácsonykor


Igen, tojások. Nem fogok minden egyes ünnepre új kellékeket vásárolni.

Csak úgy tudtam megvenni neked ezt az ajándékot, hogy hitelt vettem fel a nevedre. Itt írd alá, légy szíves:
 
Dehogy lángol a fa, már csak parázslik.

Konzerv halászlé, na és? Máskor úgy odavagytok a konzervekért.
 
Nem, a laptopot nem te kapod. A tiéd az a hat pár horgolt zokni, és az a szép neonzöld pulcsi USA felirattal.
 
Laszt krizmösz a givju MAHART.

 
A lista többi része itt: hartay.blog.beol.hu/2010/12/23/mondatok-melyeket-nem-szivesen-hallunk-karacsonykor/

free counters

2010. december 23., csütörtök

Végre találtam

papucsot Mariannak, ki hitte volna, hogy a Speedo oldalára kell mennem? A képet nem teszem ide, hátha megnézi mielőtt megérkezik és akkor oda a meglepi, de itt egy link, ezek közül is a középső, világoskék/fehér. Egyértelmű, hogy nem fog megérkezni holnapig, de legalább tudom, hogy kb. jövő hét elején lesz pacskerja.

Marian tegnap vett pár üveg jó bort a munkatársainak. Nem volt biztos benne, hogy kap tőlük valamit, de ha mégis, akkor ne legyen ciki, hogy ő nem ad semmit. Ezért vett jó bort, hogy ha mégse kap ajándékot, akkor ő megissza:) Hát most sms-ezett, hogy nem kapott semmit az egyiktől, így megmarad a bor. Persze azért nem adtak neki, mert eddig ő volt a tündi-bündi, aranyos főnök, aki hazaengedte őket korábban, de viszonzásul nem kapott, csak hátbatámadást. Elege lett belőle, vége lett a jó világnak, és most meg vannak sértődve.

Tegnap este elvitték a tv-t, sikerült eladni Ebay-en. Marian át akarja rendezni a szobát, azaz meg akarja cserélni a vendégágyat és a TV-asztalt. De eszembe jutott, hogy az ágy így az ablak alá kerülne, és a hálóban kb. egy hete toltuk el az ágyat onnan, mert kurta hideg volt, húz be a hideg. Szóval szerintem nem lenne sok értelme, ezért inkább hagyok mindent a helyén, csak a TV-asztalra ráteszem a karácsonyfát. És kiporszívózok. És kéne ajándékot csomagolni, Marian már kész van az övéivel, ott figyelnek a fa alatt.

Petya barátom a héten ment haza karácsonyra (ő is kocsival, és viszonylag simán hazaért, csak olyan 6 órával tartott tovább az út, mint hó nélkül), és a visszafele utat Shetlandra megszakítja egy pár napos belfasti tartózkodással. Az első igazi vendégünk. Mondta, hogy ha kérünk valamit otthonról, akkor elhozza. Hát most kész a lista, de túl hosszú lenne sms-ben elküldeni, ahogy kérte... Marcsi teljesen fel volt dobva tegnap este, amikor összellítottuk a listát, nagyon jó magyarsággal mondta, hogy: Túró, pogácsa, Gál Tibor bor, Pilóta, tejberizs, szalámi, hehe.

free counters

2010. december 22., szerda

Fagy a lakásban

Így néz ki a fürdőszoba és a hall:

Igen, fagy a lakás belülről, a lila tapétán meg mintha hó lenne. Költözünk, ahogy tudunk.

free counters

2010. december 21., kedd

Vegyes hír

Nem kaptam meg a munkát az egyetemen, de felkerültem a tartaléklistára. Ez azt jelenti, hogy ha a következő 12 hónapban lesz üresedés, akkor felajánlják nekem a munkát. Az is kérdés, hogy hanyadik vagyok a listán, első vagy 15.? Nagyjából erre számítottam, nem vagyok feldobva tőle. Viszont amikor Mariannal beszéltem, ő nagyon örült (majdnem elsírta magát), azt mondta, hogy ez remek eredmény. A könyvtár dolgozói is jelentkeztek már ilyen egyetemi munkára, és Marian azt mondta, hogy ők még a tesztig se jutottak el. Meg M is úgy került a könyvtárhoz, hogy először a listára került fel, és úgy kb. 2 hónap múlva értesítették, hogy üresedés van. Amilyen szerencsés vagyok, az én esetemben nem lesz ilyen, vagy majd 11 hónap múlva. Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor viszont attól, hogy tartalék vagyok, a lényeg még nem változik: továbbra sincs munkám.

free counters

2010. december 20., hétfő

Tél tábornok támadása

Na, akkor az időjárásról. Tudom, hogy otthon is lezárták Ferihegyet pár órára, meg sok hó esett, de ez normálisnak számít, legalábbis megszokottabb, mint itt. Évtizedek óta nem volt ilyen hideg Nagy-Britanniában. Amikor pár hete kérdeztem Mariant, hogy van-e itt téli gumi, azt mondta, hogy nincs, vagyis ugyanazzal a gumival közlekednek a perzselő 20 fokban nyáron, mint most a -10-ben. Mondjuk nemrég a híradóban kiderült, hogy mégis van teli gumi, csak már mindenhonnan elfogyott. Az itteni két reptér pár napja hol bezár, hol kinyit, a rádióban folyamatosan mondják, hogy "csak az induljon útnak, akinek halaszthatatlan dolga van", így tegnap elmentünk a IKEA-ba:) De én már előtte is, szombaton, kimerészkedtem a kocsival, végülis előbb-utóbb meg kell tanulni ilyen időben is vezetni. A kocsit olyan fél óra alatt ástam ki plusz a kerekeknek is utat kellett hasítanom a udvaron át. Óvatosan, lassan mentem, és szinte kihaltak voltak az utak, és, teljesen le voltak takarítva! Legalábbis a főutak. A városokat összekötő utak némelyike járhatatlan, vagy 2 sávból csak egyen lehet haladni a sok hó miatt, és ott is csak 30-cal.

Azzal riasztgatják a népet, hogy egy hónapig ilyen idő lesz, most már a -26 fok is elképzelhető, de ez már a teljes UK-re vonatkozik, nem hiszem, hogy pont itt ÉÍ-ben lenne. Eddig itt -18 volt a legalacsonyabb, többszáz iskola bezárt, a könyvtár is hamarabb zár ma. A UK-ben meg rengeteg ember volt, aki napokat és éjszakákat töltött az autópályán, mert nem takarították el a havat. A skót közlekedési miniszter le is mondott emiatt. A legutóbbi cikkek szerint meg nincs elég só meg homok/kavics (grit-nek hívják), ezért csak időszakosan szórják az utakat.

Mivel a lakosság nem tudott vásárolni menni, megugrott az internetes rendelések száma, de az utak állapota miatt meg a csomagok nem érnek célba, állítólag 40 millió csomag torlódik (ebből egy az enyém). Felvettek 3500 extra postai munkást, és a postások már vasárnap is járnak, hogy utolérjék magukat. Mi hetek óta nem kapunk levelet, illetve heti talán 1-et.

Vannak azért optimista üzletek, ezt ma lőttem:

free counters

2010. december 17., péntek

tegnap éjjel: és ma reggel:

free counters

2010. december 16., csütörtök

Papucs-keresés

Akarok venni Marcsinak papucsot, mert az előzőt elhagyta (hogy lehet papucsot elhagyni?), és egy tök egyszerű Adidast gondoltam, nade a neten nem találtam, hiába írtam be a gugliba, hogy Adidas slippers. A boltokban egyszerűen nem léteznek papucsok, csak cipők vannak kitéve meg a szaros flip-flopok. A papucs angolul ugye slippers, így tanultam, használom már ősidők óta. Igaz, Marian shoes-nak (cipőnek) hívja, de azt gondoltam, hogy amúgy is dilis csaj, ez csak egy újabb adalék. De nem ő a bolond, hanem itt ezt nem papucsnak hívják. Az ugyanis az a nagypapa-féle elöl is zárt valami. Valahogy nagy nehezen megtaláltam, de még a megnevezésében sem szerepel, hogy ezt papucsnak vagy holdjárónak vagy mi a fészkes fenének hívják. Képzelhetitek, amikor felhívtam egy üzletet és próbáltam elmagyarázni, hogy mit akarok: Igen, olyan lapos a talpa, és egy ilyen átívelő izé van rajta keresztben... Életreszóló tanulság: a neve sandal (szandál) vagy flip-flop, ami meg baromság, mert én úgy tudtam, hogy utóbbi az, ami felvágja a bőrt a nagylábujj meg a mellette levő között.

Legközelebb, kedves rádióolvasó gyerekek, az északír büdzséről és az időjárásról olvashattok mélyenszántó elemzést.

free counters

2010. december 15., szerda

Három kívánság

Tegnapra ezt a hármat kívántam:

-jöjjön már a levél a Queen's-től a munkával kapcsolatban

-érkezzen meg Marcsi ajándéka

-nyerjünk a hollandok ellen az EB-n

Ha azt mondom, mára ugyanezeket kívánom (kivéve, hogy ma a svédekkel játszunk), akkor tudjátok, hogy tegnap egy nagy kövér nulla teljesült.

A postai munkáról lemondtam, tegnap küldtem egy rakás emilt, többek között volt egy cím, Freedom of Information név alatt futott. Mivel a Posta az adófizetők pénzéből fenntartott cég, az adatai is nyilvánosak, és ha úgy gondolom, hogy ez mégse így van, akkor írhatok erre a címre. Na írtam, aztán addig irogattam, amíg felhívott egy csaj, hogy ő próbál segíteni (pár perccel korábban küldtem neki emilt, hogy szart sem érnek a linkek meg emilcímek, amiket küldött). De basszus, tudnia KELL, hogy a telefonszámon, amit megadott, csak automata van, az emilcímről meg egy szintén automatizált válasz jön csak vissza. Végül megígérte, hogy továbbküldi a levelemet a Karácsonyi Felvételi F.szomtudjahova, és tök meglepő, hogy ezek azt írták, hogy ún. "technikai problémákkal" küzdenek és ha kaptam sms-t munkával kapcsolatban, akkor ne foglalkozzak vele.

Hétfőn csináltam levest, végre talán úgy sikerült, ahogy Kata csinálta, amikor otthon voltunk. Nem mintha annyira számítana, Mariannak az a lényeg, hogy legyen benne finomra vágott hagyma meg pirospaprika:) Ma reggel kérdezte, hogy mit együnk este, ebben is igen kreatív vagyok, pláne reggel 9 előtt, így mondtam, hogy csinálok levest, hehe. Mire felcsillant a szeme, és mondta, hogy húú, az jó, de inkább paprikás krumpli. Érdekes módon ezt a két szót tök jól ki tudja már ejteni:)

Amúgy meg telefonokat nézek állandóan, kisebb evolúción ment át a kívánságlista. Kezdtem a SE Xperia X10 minivel (és ennek a Pro változatával), mert Michelle-nek, az oktatómnak is ilyen van, és cukin néz ki, és érintőképernyős, és olyan nekem még nem volt. Aztán olvastam, hogy az akksiideje kb. 1 nap jó esetben, ekkor rámozdultam a kissé nagyobb méretű és kisebb fogyasztású Xperia x8-re. De ezt meg kipróbáltam egy O2 boltban és nem tudok rajta sms-t írni, kicsi az érintőképernyője. Aztán jött a HTC Wildfire, mert GPS az mindenképp kell bele, hátha út közben megadja magát a SatNav. Innen már csak egy lépés a HTC Desire, ami jobb, mint a Wildfire, persze kb. 2x annyiba is kerül. De titokban szemeztem/ek az iPhone-nal is, mert Zoli nagyon jól leírja, mire képes, neki milyen alkalmazásai vannak, és megtetszett. Persze itt már 400/500 fontról beszélünk, meg aztán csak tavaly vettem ezt a mostani telefonomat, semmi baja, és amíg itthon ülök a seggemen, addig semmi szükség arra, hogy olyan telefonom legyen, amin pl. tudok könyvet olvasni. Meg GPS nélkül is kitalálok a konyhába. Meg pénzem sincs. Szóval meggyőztem magam, ami nem volt nehéz, hogy igazából nem is kell most új telefon. De mondtam Marcsinak, hogy ahogy dolgozni kezdek, és lesz egy kis pénzem, meg veszem a legdrágább telefont, mert megérdemlem!

free counters

2010. december 13., hétfő

Új cipő

Ezt a cipőt egy outletben vettem tegnap, utolsó pár volt:

És olcsó, csak 20 font, eredetileg 3x ennyi.

Amúgy meg puffogok, mert tegnap sms-ezett a posta (akikhez jelentkeztem munkára még októberben), hogy menjek interjúra, és hogy emilben elküldték a részleteket. Hát kurvára nem kaptam semmit, az sms-re nem lehet válaszolni, és hiába túrtam a netet, nem találok se telefont, se címet, se emilcímet, csak a központi szarokat. F.sz kivan már a munkanélküliséggel.

free counters

2010. december 11., szombat

Mai képek

Karácsonyi vásárlás zajlik ezerrel, csütörtökről péntek virradóra ugyanis elolvadt az összes hó, ami miatt mindenki inkább otthon maradt. Most mindenki megrohamozta a boltokat, sőt, a legnagyobb áruházak, Tesco, Asda, Marks and Spencer éjjel-nappal nyitva lesznek, biztos egy csomó pénzt veszítettek a rossz időben. Ráadásul jövő hétre azt ígérték, hogy megint fagy lesz, de még alacsonyabb hőmérsékletekkel, mint a héten. Gondolom, addigra mindenki be akar tárazni. Csak én várom november vége óta Marcsi ajándékát, és amilyen szerencsés vagyok, tuti eltűnt. Ha igen, akkor a pénzt visszakapom, de nem fogok tudni újabbat venni az idő rövidsége miatt nem érne ide. Na, akkor a képek:

A fenti képek a Victoria Centre-ben készültek, ez egy fura, 2 emeletes épület, olyan, mintha a Rákóczi úton befedték volna az utca két oldalán levő üzletek közötti részt és az sétálóutca lenne.

City Hall: Ez pedig egyszerűen szép:

free counters