2010. február 23., kedd

Ég áldjon, Józsi!

(1974-2010)

free counters

2010. február 22., hétfő

Kezdek belejönni

a weboldal-szerkesztésbe, mondhatnám, és igaz is lenne, csak épp ami nekem siker, az egy programozónak kb. 2 perces munka. Valamelyik nap asszem 2 órámba telt, hogy fórumok, jobbra-balra kattintgatások, fej falbaverése és hasonló módszerek segítségével egy vagy két sort beillesszek vagy kitöröljek. Félek, hogy nem leszek kész egyhamar. És nem csak ezzel kéne foglalkoznom, hanem még egy rakás szöveg, aminek fel kell kerülni a honlapra, is megfogalmazásra vár. Plusz jó lenne venni nyomtatót, átiratni a telefont a cég nevére, polcokat venni, névjegykártyát, esetleg brossúrákat csináltatni. Ja, és a Paypalt is feltettem a weboldalra, ezen keresztül lehet majd fizetni a cuccokért. És ez azért is jó, mert így nem kell drága és időigényes ún. "merchant account"-ot, azaz kereskedői számlát IS nyitni a bankban. Pénteken voltam a sokadik banknál, elmondtam, hogy vállalkozói számlát szeretnék, internetes fizetéssel, és a cég egyik igazgatója MO-i lakos, nem UK. Hát, képzeljétek el, ez ANNYIRA különleges eset, hogy ilyennel még nem találkoztak, ezért minden egyes lépést külön kellene engedélyeztetni a központtal, így 4-6 hét is lehet a procedúra. Írtam a könyvelőnek, enyhén célozva arra, hogy ő baltázta el a dolgot, és kerítsen nekem valakit gyorsan, aki végre megcsinálja ezt a szerencsétlen bankszámlát.

Tegnap másodszorra ültem a volánnál, lent az udvaron, és "vezettem" 1-esben, majd rükvercben a kerítés egyik végétől a másikig (mintegy 10 méter). Marian mindig azt mondja: "half and half, half and half", vagyis amennyire visszaengedem a kuplungot, annyival nyomjam jobban a gázpedált. Aztán megállás előtt mondja azt is, hogy "kuplung és fék", de úgy 3 lefulladás után, amikor már kicsit biztosabban ültem a kormánynál és úgy gondoltam, hogy ez gyerekjáték, akkor próbáltam olyan közelre menni a kerítéshez, amennyire csak tudtam. Ettől Mariannak magasabb frekvencián kezdett játszani a hangja és a "kuplung és fék"-ből "kuplung és k...a fék!" lett:)

 

free counters

2010. február 18., csütörtök

Puffogás

Mára befejeztem. Elegem van a bankokból, abból, hogy hetek óta nem tudok egy rohadt bankszámlát nyitni, elegem van a könyvelőből, emrt az ő tájékozatlansága és/vagy hanyagsága miatt kerültem ilyen helyzetbe, és elegem van a honlapkészítésből is, nem értek hozzá, nem is akarok. Puff.

free counters

2010. február 17., szerda

12 óra

alatt a harmadik vagy negyedik weboldal-építő programot rágom végig, teszek fel, hozok létre új sablont, töltök fel képet, módosítok cikket, és végül törlöm az egészet a francba. És harmadszorra kellett segítséget kérnem a cégtől, akiknél regisztráltam, de legalább mindig mással beszéltem, nem tudják, mennyire béna vagyok. Marian próbált segíteni, majd azt mondta: "This is a f...ing nightmare". Nem fordítom le.

free counters

2010. február 16., kedd

Marian-FRISSÍTVE

most rohant be a kórházba, apukája rosszul van.

Update: Rosszul írtam, nem kórházban volt a bácsi, hanem otthonban, onnan vitték át a kórházba. Nincs magánál, infúzión van. A kórházban már nem volt hely a szobákban, az apukát a folyosón helyezték el...

free counters

2010. február 11., csütörtök

Vezető lettem,

megérkezett az ideiglenes jogsim, 2020-ig érvényes, addig csak leteszem a vizsgát...

Tegnap, mivel este 7-re mentünk fallabdázni, úgy beszéltük meg, hogy mire Marian hazajön a munkából, elkezdem csinálni a kaját. Quiche-t (kís) ettünk: Igazából nem is értettem, miért (hacsak azért nem, mert egy korábbi alkalommal a grillt gondoltam a sütőnek és be is kapcsoltam), de a tűzhely sok gombja közül egyre barna ragasztószalaggal oda volt erősítve egy papírdarab: SÜTŐ. Ez a kis tájékoztató annyira elnyerte a tetszésemet, hogy teleragasztgattam a lakást hasonló kis cédulákkal, hogy Mariannak könnyebb legyen kiigazodni a bonyolult épület-struktúrában: AJTÓ, AKASZTÓ, LÉPCSŐ, KONYHA, KAJA, ÁGY, és végül PÁRNA került felcímkézésre. Már amikor az ajtón belépett, vette az adást, és röhögött. Nyilván a párnás megoldást találta meg utoljára, órákkal később, amikor már nem gondolta, hogy maradt még akna elrejtve. Bosszúból pingponglabdákat dugott a párnámba.

free counters

2010. február 10., szerda

Adóügy

Basszus, pár percig berosálva ültem a seggemen, eszembe jutott ugyanis, hogy elfelejtkeztem az adóbevallásomról. Illetve fogalmam sincs, hogy működik, azt gondoltam, hogy a munkáltató tölti ki, mint otthon. Az az apró tény, hogy munkanélküli vagyok, elkerülte a figyelmemet. Gyorsan felhívtam az adóhivatalt, mondjuk a "gyorsan" kissé félrevezető, mert mire megtaláltam a telefonszámot a szó szerint több tucat lehetőség között... Ezenkívül fel voltam készülve a lebaszásra, na meg arra, hgy alapból 100 font büntit kell fizetni. Erre a pasi, az a cuki, édes, adóhivatali szuperalkalmazott, közölte, hogy nekem nem kell beadni semmit! A miértet már nem értettem, annyira megörültem a zsebemben maradó 100-asnak. Asszem nem kerestem annyit, hogy beleessek az alsó kategóriába?

Most pedig az e-kereskedelem és online üzlet rettentően izgalmas tárgykörébe vetem bele magam. Rögtön azután, hogy befejeztem a "Hogyan indítsuk el saját üzletünket?" és a "100 marketing ötlet" könyveket, de még a könyvelőnek visszaküldendő nyomtatványok átfutása, megértése és aláírása előtt.

free counters

2010. február 5., péntek

Bürokraták

Nesze neked könnyebb ügyintézés: amikor erről faggattam a könyvelőt, azt mondta, hogy a cég másik tulajdonosának, aki MO-on lakik, nem kell jelen lenni a bankszámlanyitásnál. Erre most hív a bankos pina, hogy nemhogy jelen kell lennie, hanem UK-lakosnak kell lennie; ha Magyarországon lakik az illető, akkor nincs számla. Fasza, most nézek másik bankot, de ugyebár azért választottam ezeket, mert ők kínálták a legjobb feltételeket. Ha az újonnan kinézett bankok is kekeckednek, egyedüli tulaj kell, hogy legyek, legalábbis, amíg a bankszámlát meg nem nyitom. Aztán lehetünk ketten megint, csak ezek a kis ügyeskedések nem ingyen vannak...

free counters

Hihetetlen.

kész az új cég, cégbejegyzéssel, mindennel.

free counters

2010. február 4., csütörtök

Céges infók

Ma is tettem majdnem 8 kilométert a lábaimba, gyalog mentem a könyvelőhöz (1 óra séta), aztán később a belvárosból haza (45 perc). Jimnél picit több mint egy óra alatt végeztem, kitöltött mindenféle papírokat, a szerződést még nem írtam alá, azt mondta, hozzam haza, olvassam el, és ha mindent rendben találok, akkor írjam alá és postázzam neki el. Nem is kellett az útlevél, a magyar személyim is elég volt (vagy csak azt gondolta a pasi, hogy ha az útlevélben is olyan rossz kép van, mint a személyin, akkor inkább lemond arról, hogy megtekintse). Jim szerint a cég valamikor jövő hét elején kész lesz, a papírokkal mehetek majd a bankba számlát nyitni, ami pár hétbe telik. Tanácsát követve azért bementem a Santander bankba (nevéből is kiderül, hogy ősi angol, pardon, ír bankról van szó), hogy megérdeklődjem, milyen papírok kellenek majd. Ide is elég a személyi meg a céges alapító doksi, és már kaptam is időpontot keddre. Ha időközben mégse lenne kész a cég, akkor lemondom, illetve áttetetem péntekre.

Estére, a nagy ünnepre (névnap) való tekintettel spenótot akartam főzni krumplival és sült kolbásszal, de a fagyasztott zőccségen nincs használati utasítás, ha valaki tudna segíteni, hogy hogy kell... De ha olyanokat írtok, hogy habarás meg mittomén, akkor azt is kérem részletezni, hogy azt hogy kell...

free counters

Ma reggel 8.30:

free counters

2010. február 3., szerda

Dublin

Leginkább fényképek következnek, ezen a csini hídon jártunk-keltünk, reggel és este: Aztán láttunk giganagyságú bőröndöt, lehet, hogy egy ilyenben csempészem haza Mariant nyáron: És vettünk érdekes összetételű eperlekvárt: Végül, már itthon, kitettük a falra a Lerwickben búcúsajándékként kapott, kedves(nek szánt) üzenetekkel teleírt shetlandi zászlót. A legőszintébb Michael, a séf volt, ezt írta: "All the best, won't miss you", azaz "minden jót, nem fogsz hiányozni."

free counters

Nem akarom

elkiabálni, de 4 órás küzdelem, vagy 15 újraindítás, programtörlés, rendszervisszaállítás után működik a gépem!!!

free counters

2010. február 2., kedd

Tudtam, hogy a gepeknek

is van lelkuk. Az en laptopom megsertodott azon, hogy megneztem egy masik gepet, egy netbook-ot, a boltban. Azota mindenfele f.sz uzenetek ugranak fel, hogy nincs eleg memoria a C meghajton, holott van 15Gb. Semmit se tudok rajta csinalni, bevillan a kek halal, ujraindul, nem hajlando rendszer-visszaallitastra se, kesz. Tokre neki vagyok busulva, majd elvisszuk orvoshoz. Addig Marianet hasznalom, ezert nincsenek ekezetek.

Jokedvemet tetezendo, ma volt idopontom a konyvelovel, cegalapitas. Nem kert sokat, utlevel, TB-kartya, lakcim-igazolas. Indulas elott nem sokkal el kezdtem keresni az utlevelet, 10 perc kutatas utan mar Marian is segitett, kiborogattunk mindent, utlevel sehol. Lerohantam megnezni a kocsiban, persze ott se volt, viszont hazkulcsot nem vittem magammal, kizartam magam, a csengo termeszetesen nem mukodik, ott alltam es eloadtam a futtyosrigot, mire Marian 5 perc utan lejott es beengedett... Vegul eszembe jutott, hogy mult heten, a jogsi-igenyleshez mellekelni kellett, igy persze, hogy nem talaltuk.Hivtam a konyvelot, vegul mondta, hogy eleg, ha kesobb bemutatom, most csutortokon nekifutunk megint a cegcsinalasnak.

Ja, es igy a dublini kirandulas kepeit se tudom feltenni, nem mintha olyan sokat csinaltam volna... Marian latta meg a magyar boltot eloszor, es mint egy izgatott kisgyerek, megszoritott a karomat, epp csak ugralni nem kezdett oromeben:)  A vasarolt termekek 80 szazaleka edesseg volt, franciadrazse, dunakavics, turogomboc, derelye, pilotakeksz, gyori keksz, sport szelet, volt, amit Marian mar megismert es mar vette is le a polcrol. Sajnos a kakaos tekercs meg a piskotatekercs elfogyott mire odaertunk, de sajtos pogit igy is vettunk. Erdekes, hogy Marian mindig talal valami alternativ felhasznalasi modot a kajakra. Nem tudja, hogy a magyarok hogyan eszik ezeket, ezert pl. a sajtos pogacsat felbevagta, megpiritotta, megvajazta es teliszalamit tett bele. Es kenyernek hivta, amig bele nem vertem, hogy az PO-GA-CSA. A vanilias kremturot is kenyerre akarta kenni. Bettinanak es Petyanak is vettem, amit kertek, tegnap feladtam, es legnagyobb meglepetesemre ma mar irt Bettina, hogy meg is kapta.

Es a biciklim is defektes lett... Atok ul rajtam.

free counters