2015. november 30., hétfő

608.

De durva, mar több mint egy hónap eltelt mióta utoljára írtam? Tenyleg?

Azzal az elhatározással bujtam ágyba, hogy na, most mar aztán tenyleg olvasni fogok, mert szegény könyvem, Sarah Waters: The Paying Guests, messze nem kap annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelne. Ugy 3 héttel ezelőttig a kettlebell blogokat lehetett vádolni emiatt, aztán 3 hete elkezdtem olaszul tanulni, es ahogy ez lenni szokott, legalábbis nálam, kicsit megszállottja lettem.

A kettlebell most beállt egy szintre, a napi rutin része lett, folytatom a mar korábban említett 4 hetes kihívást, megvásároltam a muki összes e-könyvét, holnap kezdem a 6. hetet. Némelyik gyakorlat igencsak megtévesztő, ki gondolna például, hogy a magas terdemeles ilyen nehéz? Jó, Tabatába beépítve valószínűleg minden az. Ez az a kinzasrendszer, amikor egy gyakorlatot 20 mp-ig végzel, majd 10 mp ugynevezett pihenés. Hat ebben meg mi a nehéz, gondolhatja a naiv kezdő (én). Hat az, hogy ebből van 8 kör, majd egy másik es egy harmadik gyakorlat ugyanezzel a módszerrel. Hat en a térdemelést nem tudtam 20mp-ig a magasban tartani...

A másik tevékenység, ami miatt nem olvasok, tv-t se nézek, az a sütés-főzés, szombatonként általában döglés volt a programom, most meg mar napokkal előtte nézem, hogy hétvégén milyen sütit csináljak, es néha ketfelet kell, mert Mariannak fahejasat, de azt en nem szeretem, akkor nekem kokuszosat, plusz csilis-kókuszos csirkét vacsorára, plusz akkor meg leszaladok edzeni, es ne felejtsük, hogy 5.30-kor kezdődik az XY focimeccs, ja, es olaszozni is kell. Tegnap példának okádék (Holló szinhaz) Mariannak banankenyeret készítettem, de ebben is fahéj volt, es amúgy isteni lett, magamnak csináltam kis cicatappancs sütiket, de valószínűleg tultoltam a tapiokalisztet benne, es jó szar lett, kuka az egész. Melle meg rakott kelt foztem, de igy ugye édesség nélkül maradtam, ez meg nem állapot, igy ma csináltam csokis-kókuszos-almás-túrós kenyeret, ez is jó lett, de legközelebb több kakaópor kell bele, ezt csak ugy magamnak írom.

E melle jött még az olasz, isteni választás volt olyan szempontból, hogy a mostani munkahelyem sem a szellemi kihívás miatt marad meg majd az emlékezetemben. A lányok szuper aranyosak, viccesek, satöbbi, de ettől meg a fénymásolas es szkenneles ugyanúgy unalmas marad. Es mar szarrá untam magam, mindent elolvastam a neten, es meg mindig unatkoztam, aztán fénymásoltam kicsit, es meg mindig unatkoztam. Aztán elkezdtem a Duolingot es nem unatkoztam többé. Végre lett célom, például az, hogy ha jövőre megyünk Olaszországba, akkor megertsem a kiírásokat, ne adj' isten azt, amit beszélnek, es esetleg en is meg tudjak szólalni. Aztán elkezdtem keresni más, de megis hasonló programokat, hogy több irányból kapjam az ingert, es most mar 4-5 oldalon vagyok ott napi rendszerességgel, kettőre elő is fizettem, karácsonyra is olasz nyelvkönyvet kertem, meg persze a másik szerelmemmel, a testedzessel kapcsolatos foam rollert, ennek nem tudom a magyar nevet, ilyen henger alakú, nagyon könnyű anyagból készült izé, amivel a mikroseruleseket lehet kimasszirozni az embernek a megfáradt testéből. Es, amilyen kurva mázlista vagyok, az egyik angoltanár, mármint angolt tanító tanár az angol szakon, olasz, es tanított olaszt meg egyetemista korában, ééés, van egy rakás olasz könyve, amit nekem szeretne adni, ééés ingyen! Eddig kettőt adott, az egyik ebből érdekes, meg is akartam venni, csak igen drága volt, ez az arany ember meg odaadta nekem ingyen.

Szóval ezeket a programokat használom olasztanulashoz:

-Duoling
-Busuu (elofizetve)
-Italianpod101 (elofizetve)
-Bliu-bliu
-Memrise

Meg orrba-szájba hallgatom a lásátemikántáre-t a YouTube-on. Es le tudom tölteni a Pinokkiot olaszul hangoskonyvben, azt fogom munkába menet hallgatni. Ha tudtok meg ismert olasz mesét, ne habozzatok megosztani.

Eddig ezek a kedvenc szavaim:

La patata- krumpli (angolul potato)
La banana -ezt inkább le se fordítom
La caramella -azt gondolnád, de nem karamellat jelent, hanem édességet
La balena -bálna! es
La foca -fóka, hehe

Bár néha ilyen bizarr mondatok is előfordulnak Duolingon:

Ez nem sav.
A kés a csizmában van.
Az elefánt megeszi az egeret.

Es hasonlók.

Na, szóval ezek miatt nem fogom soha befejezni a Sarah Waters regényt. De legalább karcsú, izmos, es okos is leszek, mármint nem irodalmilag, mert ugye csak recepteket olvasok, hanem olaszilag okos.
Flag Counter

2015. október 20., kedd

607. Fitbit Charge HR

Kb. egy hete vettem a fenti kutyut, ami egy activity tracker, azaz mindenfele, a napi aktivitasommal kapcsolatos adatot rogzit. Ez egy muanyag karperecszeruseg, ami megjeleniti az idot; azt, hogy mennyit gyalogoltam km-ben es lepesekben, elegetett kaloriat, hany lepcsosort masztam meg, es a pulzust. Ezen kivul rezgo ebreszto funkcioja is van, es a bejovo telefonhivasokat is mutatja, es a telefonon levo zeneket is lehet vele szabalyozni. Utobbi kettore nincs szuksegem, ezeket kikapcsoltam.
A precizitasa elvileg jo, bar nem tudom mivel ellenorizni, hogy valoban 9736 lepest tettem meg, az biztos, hogy a lepcsozes nem pontos, mert mire beerek reggel a munkahelyre, mar irja is, hogy masztam lepcsot, pedig nem, csak emelkedon setaltam.

Egy toltessel olyan 5 napot bir, es egy-ket ora alatt fel lehet tolteni.

Vannak celok is, ezeket is lehet allitani, jelenleg a gyari beallitasok mennek: napi 10.000 lepes vagy 8.05 km, ez eddig a hetvege kivetelevel minden nap megvolt. Kaloriabol napi 2300-at kell egetnem, ez ugy nagyjabol megvan; 10 lepcsosort kell megmasznom, hat ez nem mindig sikerul; a napi aktiv percek szama 30, boven megvan, szerintem ezt a pulzusbol szamolja, mert van egy normalis szivveresi tartomany, aztan zsiregeto, kardio, es vegul peak (csucs?), na ez utobbiba nem jutok el gyakran, de gondolom ugyis inkabb a zsiregeto a lenyeg? Ja, es a karkoton el lehet inditani az edzes funkciot, akkor ugyanezeket az ertekeket meri, csak az edzesen belul hany lepest tettem, milyen volt a pulzusom, satobbi, nyilvan ez mondjuk futasnal szamit inkabb, az en sulyzos edzeseimet nem tudja pontosan merni. Tovabbi elerendo celok koze tartozik a napi 8 ora alvas, ez olyan fele-fele aranyban sikerult eddig. Es ossze lehet kapcsolni a MyFitnessPal-lal, ahol a kajaimat rogzitem, hogy lassam hany gram feherjet, szenhidratot es zsirt fogyasztottam.

A nap vegen, vagy amikor eszembe jut, ezeket az adatokat lehet szinkronizalni a telefonnal, tablettel vagy szamitogeppel, es szep kis szines abrakon meg grafikonokon mutatja az ertekeket, en amugy is szeretem a szamokat, szegeny Mariant szoktam farasztani, hogy nezd, eleget aludtam! Megvan a 10.000 lepes! Volt amikor 9200 lepesnel jartam este 8 korul, a leisure centre-ben dolgoztam, es Joanne elkuldott setalni az epuletben, hogy meglegyen a napi adag. Ilyenkor a karkoto elkezd rezegni, kiirja, hogy 10.000, alahuzza, kis smiley is megjelenik, tiszta orom es boldogsag.

Szombaton kezdtem a kettlebell kihivast, 4 hetes, heti 4 alkalom, es maga az edzes kb. fel ora mindossze, meg ugye elotte a bemelegites. Azert nem irom a nyujtast a vegen, mert az edzo, akinek a programjat csinalom, azt irja, hogy annyira fel van spannolva edzes vegen az idegrendszer, hogy semmi ertelme nyujtani. Pedig en ebben szocializalodtam, kezilabdaedzesen is mindig nyujtottunk, plane nekunk kapusoknak volt fontos, meg en akarmilyen sportot csinalok, nyujtok utana. Legalabbis eddig. Hiszek Gregnek, igy tegnap mar nem nyujtottam edzes utan. Termeszetesen valamikor azert ezt potolni kell, igy este szepen nyujtok kb 10 percet, es tok jol erzem magam.

Amugy itt a program, amit csinalok, ha valakit erdekel:
http://kettlebellsworkouts.com/4-week-fat-loss-kettlebell-challenge/

Ez, mint mondtam, 4 het, de azt irja, hogy egy 12 hetes program resze, igy lehet, hogy ha nagyon tetszik, akkor csinalom 12 hetig, ami ugye kb. karacsony. Eddig 2 edzest csinaltam, mindketszer nehez volt, pedig honapok ota jarok kettlebell-re, tegnap feltem, hogy nem fogom tudni befejezni, de megcsinaltam. Utana attol feltem, hogy mara bedurran a labam es meg se tudok mozdulni, de ez sem tortent meg. Nem tudom, hogy azert-e, mert mar ilyen edzett vagyok, vagy amiatt, hogy kesobb nyujtok, vagy a sok taplalekkiegeszito segit?

Flag Counter

2015. október 6., kedd

606.

Hogy a nadrag tortenetet folytassam, mult heten is felprobaltam mind a 3 farmeromat, amik majdnem uj allapotban vannak, mivel korabban nem jottek ram. Hat az egyik leesett rolam, az lesz majd az otthonkam, amiben kenyelmesen tudok uldogelni a szofan, a masik kettonek pedig a szokasos utcai viselet marad, de azokhoz is mar ov kellene. Es tegnap megmertem magam a konditeremben, 80.2 kilo vagyok, hetvegere 80 alatt leszek, illetve ruha nelkul mar biztos most is alatta vagyok, de nem akarnam a konditerem nepet hergelni meztelenseggel, meg kitiltatni se akarom magam.

Akkor gondoltam, hogy lehet, hogy elszaladt velem a sulynovekedes lova, amikor hason probaltam aludni, es egyszeruen nem kaptam levegot, eloszor komolyan meg voltam gyozodve arrol, hogy valami szivbajom van, haha. Es nem vettem eszre, hogy csak dagadt vagyok. Eltunt a derekam, valltol combig egy nagy tomb zsir voltam. Most mar kisebb zsir vagyok es kevesbe lotyog, megkemenyitettem a zsirraktarakat. Viszont megint ott tartok, hogy azon meditalok, eleg kihivast jelentenek-e az orak, amikre jarok? Eleg hulyen hangzik, amikor kettlebell-rol meg egyeb szadi dolgokrol beszelek, pont az ellenkezoje szokott az emberek eszebe jutni. Erre a kerdesre tegnap csattanos valaszt kaptam, kikeszitett a kettlebell oktato, olyan fasza kis feladatot talalt ki, ami kb 10 percig tartott, felvaltva volt benne ugralas es erogyakorlatok. A gyakorlat vegen pont felem jott, mondtam neki, hogy perverz modon elveztem ezt a kis cuki feladatot, mire rohogott, lehet, hogy nem erre szamitott??

Mindenesetre lassan varialni fogom ezeket az orakat egy kis lepcsozessel, sprintfutassal, dombrafutassal es ugralokotelezessel. 

Vasarnap megint csinaltam turofelfujtat (http://www.cikkeim.hu/turofelfujt-erdei-gyumolcs-ontettel-dietasan/), Marian kedvence lett, a tobbi alkotasomat is megette, de ez a nyero, plusz meg itt voltak Zsuzsiek baratnoi is latogatoban es egyikuk gluten-, es laktozerzekeny, meg voltam gyozodve rola, hogy ebben a receptben tuti van valami, amit o nem ehet, felsoroltam az osszetevoket, es szegeny tokre orult, hogy ehet belole, es meg izlett is neki, ki gondolta volna, hogy fejlodokepes vagyok?
Flag Counter

2015. szeptember 4., péntek

605.

Na, azzal kezdodott, hogy kaptam a Peak-tol egy hirlevelet, amiben egy olyan kutatasrol irnak, aminek a megallapitasa az, hogy csokkentett kaloriaju dietaban az a csoport fogyott tobbet es erezte magat jobban, kevesbe ehesnek, amelyik a szenhidratbevitel (azaz a teszta, krumpli, rizs, kenyer) nagy reszet estere idozitette. En meg ugye honapok ota csirke+brokkoli+rizs/bulgurt eszem, estere ugyanez, de szigoruan szenhidrat nelkul.

Ezt a koncepciot varatlanul rogton at is ultettem a gyakorlatba, mivel otthon meglattam, hogy Marian tesoja kuldott rantott csirkes szendvicset, meg is ettem mind a 4-et, es, hogy tuti elszarjam a napomat, meg majonezt is nyomtam ra. Ezek utan persze edzeni se mentem le, nem hiszem, hogy 4 szelet kenyer emesztese kozben meg tudtam volna padrol fel-le ugralni sullyal; sprintelni; hasizmozni, vagy ugrokotelezni. Helyette elmentunk vasarolni. Ennek elsodleges celja a mandulaliszt volt, ebbol 2 csomagot most 3 fontert lehet kapni. De ez a reszleg van a legtavolabb a bejarattol, igy ehhez mentunk utoljara, addigra mar volt kakao, malna, hagyma, egyebek a kosarban. Mandulaliszt sehol, meg a cimkeje se volt kint. Ott is hagytuk a teljes vasarlast a kosarban, meg tudjuk venni mashol is, ahol mandula is van. Az idegesitett fel, hogy direkt emiatt mentunk, becsapva ereztem magam, mert egy ilyen rohadt nagy aruhazban mindig szokott lenni, es nyilvan ezek a szupermarketek ugy gondolkoznak, hogy nem baj, a hulyeje ugyis megvesz minden mast, es mi mar jol jartunk. Hat nem, akkor inkabb ott koltom el a penzem, ahol mindent egyszerre meg tudok venni.

Attol is stresszesebb voltam, hogy a heten kezdtem az uj munkahelyen, es egyelore semmit se kell csinalnom, remelem, nem olyan lesz, mint az elso munkahelyem itt a Queen’s-en, mert akkor kihullik a hajam az unalomtol.

Faradt is voltam, mar 9.30-kor aludtam. A sok koplalastol a gatyaim mar leesnek rolam, reggel gondoltam felprobalom a farmert. “A” farmer, amit evek ota nem viseltem, mert ugyan epp, hogy be tudtam gombolni, combban mar szoros volt, kicsit merev volt benne a jarasom, mint aki becsinalt, es leulni is csak ugy tudtam benne, hogy nem lelegeztem. Ez a farmer volt rajtam talan egy honapja, amikor a lanyokkal elmentunk zabalni, es akkor pont jo volt, rettento buszke is voltam magamra, Timi meg mondta, hogy 6 hete nem latott es mondta is Juditnak, hogy az a csaj pont ugy nez ki, mint a Csenge, de nem lehet o, mert vekonyabb, haha. Szoval akkor jo volt, ma reggel meg… majdnem leesett rolam. Meg szerencse, hogy a csipom nem par centivel vekonyabb (meg, de majd lesz, mar igy is lement belole 10 centi), mert akkor lecsuszott volna. Zsebretett kezzel setaltam munkaba, hogy par percenkent fel tudjam huzni, eleg hulyen neztem volna ki bugyiban az utcan.
Flag Counter

2015. július 28., kedd

604 itthon/otthon

Meg egy hetunk van itthon, es mindig ez van, azt gondoljuk, hogy na, akkor egy nyugis hét, aztán rohanás van mindenfele. Ma például megyünk Horanyba lecsozni Andival, szóval azert sajnálni nem kell. Tegnap Akarattyan voltunk, hogy furodhessunk, de esett az eső, igy inkább palacsintaztunk. Ezek a családi alkalmak nem segítenek a fogyókúraban, na meg az akaratgyengeségem sem...

Meg kell mondjam, hogy a MÁV-val elégedett vagyok, 4x utaztunk velük, ebből 3x menő új vonatokon, csak Akarattyarol jött valami özönvíz előtti járat a 40 fokban legkondi nélkül. Az is igaz, hogy pl. Siófokra menet inkább kifizettuk az IC arat, hogy legyen klíma meg wifi...

Vissza kellett nezzek az előző bejegyzésre, mar olyan régen volt, nem tudom, mit tudtok. Na, a meló, amire jelentkeztem, es aminél nincs interjú, az egy PSNI munka lett volna. Nem jutottam be a második fordulóba. De talán jobb is, mert Marian azt mondja, hogy a tesoi nem álltak volna szoba velem, ha a rendőrségen kapok munkát...

Marian amúgy alig varja a holnapot, megyünk kedvenc helyére, az Auchan-ba. Tavaly is ugy működött, hogy kibuszoztunk, es amikor végeztünk, Laci eljött értünk. Most mar M pedzegette, hogy mi lenne, ha en sem mennek, vagy ha igen, akkor vigyék magammal egy könyvet, es kint olvassak, mert neki túl gyors az a 2 óra, ami alatt abszolvaljuk a vásárlást.

Apropó, könyvek. Újabb adaggal gazdagodom, mar megrendeltem ezeket, csak arra várok, hogy átvehessem őket az Europarkban. Na persze szaros ipadrol nem lehet képet beilleszteni, mekkora fos. Akkor majd máskor.


2015. június 21., vasárnap

603

Na, a kovetkezok tortentek:


Het elejen behivott a doki, es kozolte, hogy a megszoritasok miatt egy fizetestol meg kell szabadulnia, es ez a fizetes az enyem. Par nappal kesobb jott a HR-rol Una, aki semmi olyat nem mondott, amit ne tudtam volna, ami meg erdekelt volna, pl. az, hogy meddig leszek meg itt, arra pedig nem tudta a valaszt. Vegul csak kiderult, hogy december vegeig is ott lehetek meg, ha nem talalnak nekem addig masik helyet. Ha talalnak, akkor meg lehet, hogy a jovo het lesz az utolso itt. Mert ugyan a poziciom megszunik, de ettol meg az egyetemen maradok, athelyeznek mashova, ha tudnak. Megint felkerultem a redeployment listara, ha lesz allas, ertesitenek, jelentkeznem kell ra, ha tetszem nekik, akkor ezt egy informalis beszelgetes koveti, majd aso-kapa-nagyharang, legalabbis amig az a munka is meg nem szunik… Mert ugy latszik, minden munkahelyem atmeneti itt.

Masik lehetoseg, hogy keresek mashol munkat, mar jelentkeztem is egyre, ahol ugyanezt a munkat kene vegezni, de tobb penzert, es az a csabito, hogy nincs interju, csak egy ketlepeses teszt. Azonban az elso teszt a julius 6-ai heten lesz, mi meg azon a heten utazunk haza. 

Nem eleg, hogy hetfon ezt a hirt kaptam, a masik csaj egesz reggel sirt az irodaban, a telefont is sirva vette fel, es hiaba mondtam neki, hogy menjen egy fel orara a konyhaba, hogy lenyugodjon, nem akart. Igy szoltam a dokinak, o gondolom hazakuldte, mert delutan mar nem volt ott, es most 2 het betegszabin van, kosz szep, most ketszer annyi munka var ram, es mindenki engem csesztet, hogy minden meglegyen. Bar igazsagtalan vagyok, mert depresszios a csaj, nem az a “jaj, depis hangulatom van ma”-tipusu, hanem a gyogyszert szedo fajta, mar korabban is volt hosszabb, 4 honapos, szabin emiatt. Hogy ilyen esetben mi lesz a jovoben, amikor egyedul van az irodaban, ki veszi fel a telefonokat, ki gepel, ki fogadja a hallgatokat es iranyitja oket, stb., azt nem tudom, de a HR-es no is azt mondta, hogy ez mar nem az en gondom.
Flag Counter

2015. május 3., vasárnap

602. Lisszabon

Utolsó esténk Lisszabonban, ez a legelegánsabb szálloda, amiben eddig voltunk/voltam. Nem tudom pontosan, hány csillagos, talán 4, es annyira drága sem volt, 75 font éjszakánként. Ahogy beléptünk az ajtón, egy portás-szeru figura elvette a bőröndünket. Egy perccel azután, hogy feljöttünk a szobába, egy másik valaki hozta a cuccot. Ilyenkor mi van? Fizetni kell neki? Mennyit? 10 euro sok? Vagy sértőn kevés?
Most mar ismerjuk a dörgést, de elso nap váratlanul kopogtak nem sokkal a megérkezésunk után, ugy 4 óra körül. Nem tudom, miben faradtunk el, de aludtunk. Marian fel sem tudott kelni, en kinyitottam az ajtót, ő aludt tovább. Egy pincér volt, kérdezte, hogy kerunk-e vörösbort, meg vizet, meg hozott edesseget. Nem tudtam, hogy ezért fizetni kell vagy sem, o meg látta a bizonytalanságot, gyorsan mondta, hogy ez ingyenes. Akkor kérjük. Hat az édesség isteni volt, ha tudjatok, kóstoljatok meg: pastel de nata. 
Aztán elmentünk sétálni, mikor visszaértünk, észrevettük, hogy mar megint járt valaki a szobában: behuztak a függönyt es nem tudok rá jobb kifejezést, előkészítették az agyat az alvashoz. A paplan a matrac mind a négy oldala alá be volt tuszkolva, most a fej részénél vissza volt hajtva az ágyra. A második naptól fogva kitettuk a 'kérem ne zavarjon' táblát, mert pl. tegnap is sikerült mar 6-kor elaludnom, Mariannak meg 7-kor, biztos valami van a lisszaboni levegőben, vagy nem is tudom, de reggel 7-kor ugy ébredtem, hogy tudnék meg aludni...
A reggeli fenséges, minden, de tenyleg minden van, amit el tudtok képzelni, meg nutella is! Kenyérféléből kb. 6-7 féle, gyümölcs, muzli, sonkakolbaszszalonna, tojás főzve, rántottanak, lágyan, sőt, ha jól láttuk, pezsgő is, de ez elég fura lenne reggelire, lehet, hogy valami mas alkoholos izé. 

A közlekedésről annyit, hogy néha Magyarországon éreztem magam, nem a mostanin, ahol minden pöpecül mukodik, hanem meg a régiben: ma pl. azert nem mentünk a Belém Toronyhoz, mert több mint fel órát vártunk a buszra, aminek 9-kor kellett volna érkeznie, de 9.30-kor meg híre-hamva se volt. Idegességemben szétrúgtam egy kukát (látszik, hogy napok óta nem voltam a konditeremben, az lenyugtat). Meg délután is vártuk a villamost, fel óráig semmi, aztán 3 egyszerre. Nooormalis, Margit? De végülis Marian azt mondta, hogy jobb is, hogy igy történt, mert találtunk egy kis kirakodóvásár-szeruseget, ahol vett egy szuper Superman-es hutomagnest. 

2015. április 4., szombat

601

Hireinkbol:


Zsuzsi es Csicsi immaron a szomszedaink, es ezt nem ugy ertem, hogy a szomszed szobaban laknak, hanem a szomszed lakasban. Kaptak mindenfele butort, mosogepet, hutot, fagyasztot, es mult szombaton jott egy lany takaritani. Voltunk vasarolni mindenhol, IKEA, Poundland, es hasonlo egyfontos boltok, es a lanyok most uton vannak hazafele a kutyakert es macskaert.



Mi is kaptunk uj mosogepet, bar en talan meg most se vettem volna eszre, ha Zsuzsi nem szolja el magat. Ugyanugy nez ki szerintem, mint az elozo, jo, persze nem, mert mas marka, mas gombokkal, de ugyanugy eloltoltos es feher, es nekem ennyi eleg ahhoz, hogy ne vegyem eszre. Marian, felavatando az uj cuccot, mosott is egy adagot, csak epp nem olvasta el az instrukciokat, igy a gyorsmosasbol egy 3 oras ciklus lett, 90 fokon. Nyilvan ebbe az adagba kerult az egyetlen jo sportmelltartom, ami amugy is eleg passzentos, neha a lelegzes is nehezemre esett benne, persze ez meg azelott volt, hogy kigyurt allat lettem volna. Na, ez kisse atszinezodott, de a meret jo. viszont a pihepuha bolyhos zoknijaimnak annyi, a feher cuccok rozsaszines arnyalatot kaptak, am meglepo modon a feher melltartok meg szurkek lettek, ki erti ezt?



A kondizas tovabbra is megy, de mindig van valami, amiatt a heti 4-5 edzes nem jon ossze, peldaul, ha elozo nap 9.30-ig, vagy 10.30-ig dolgozom, akkor eselytelen a reggeli felkeles, de szerencsere jovo het tavaszi szunet, igyekszem legalabb 4x lemenni. Mar kezdem latni a valtozasokat, az integetoizmom (tricepsz) mar nem lebeg annyira szabadon, a karom, ha befeszitem, es mindig befeszitem, akkor jo nagy, a hasamnak is kezd alakja lenni, nem csak egy nagy zsirtomb, a labam is alakul.



Holnapra csinalok korozottet, meg toltott tojast, es megprobalok csibe alaku tojast is, meg sose kiserleteztem egyikkel sem, remelem, sikerulnek. Mar eldontottem, hogy megprobalkozom a korozottel, amikor Marian azt mondta tegnap: Tudod, mi hianyzik? A Cserpes korozott. Na tessek, kivansagod paracs. Kalacsot nem kaptunk a magyar boltban, atmentunk egy nagyobb lengyelbe, oriasi tomeg, de kalacs az nem volt. Vegul a Lidl-ben vettunk valami brios kifli szeruseget, ha csak picit is hasonlit az ize, mar orulni fogok. Plusz Marian nagybojtre megfogadta, hogy 40 napig nem eszik edesseget, holnap mar ehet, csinalok turos pogacsat, jo, az annyira nem edes, de most mar ehet ezt is. Buszke is vagyok ra, en eleve bele se kezdtem, mert folosleges lett volna, de o kemenyen allta a sarat, amikor neha elfelejtettem, hogy cukormentes napjai vannak, megkerdeztem, hogy ker-e csokit, es mindig nemet mondott. Na jo, azert kerte, hogy hadd szagolja meg a csokit:)



A melohelyen alakulnak a dolgok. Ha jol ertettem, akkor a deficit nagyobb, mint amire szamitottak, igy tovabbi koltsegcsokkentest kertek, kifejezetten emberaldozatot, azaz valaki menni fog. Engem is behivott az irodajaba a doki, de en voltam az elso, igy fogalmam se volt, hogy mi a fenerol lesz szo, es amikor elkezdte, hogy hiany, meg megszoritas, akkor gondoltam: nabaszki, itt van pentek delutan 4 ora, es most rugnak ki? De csak megkerdezte, hogy akarok-e kevesebb napot dolgozni, persze nem. Debbie allandoan azon rinyal, hogy o meg szeretne 4 napot dolgozni, de nem engedik neki, mert o olyan fontos ember, blablabla. Gondoltam, tokeletes, megse kell kirugni senkit, majd o kapva kap az alkalmon. Hat nem. Mondjuk mar rajottem, hogy csak dumaban nagy, amikor tenni kene valamit, akkor kushad. O is nemet mondott, nem engedhetik meg maguknak, hogy o egy nappal kevesebbet dolgozzon. Lassan azert kiderulhetne, hogy ki lesz az aldozat, engem nem kulonosebben erdekel az sem, ha en leszek az.



Marian 2 tesojanak is a heten volt a szulinapja, Thomasena-nak kedden, Paula-nak asszem csutortokon. Mind a kettojuket ismerem, Paula volt az, aki, amikor naluk jartunk es wc-re kellett mennem, kiabalva mondta: Ha pisilned kell, akkor a lenti wc-be menj, de ha szarnod kell, akkor a fentibe! Öööö, a lenti jo lesz...
Flag Counter

2015. március 13., péntek

600.

Jubileumi iras! Ja, megse...

Tegnap a leisure centre-ben egy focizo pasas szivinkfartust kapott. Szokasos eljaras (gondolom): mento hivasa, a mukit leultettek, es sajat maga probalta masszirozni a szivet. Amikor a mento, nem a nagy, villogos, hanem egy szemelyautos mento, megerkezett, nem tudott az epulet elott parkolni, mert valami idiota odaparkolt. Ment a hangosbeszelo, hogy jelentkezzen. Azt hiszem, ottani dolgozo volt raadasul, letelefonalt a recepciora, mondom neki mi a szitu, el kene allni, mert a mento nem tud bejonni. erre o: Most rogton alljak el?
Nem bazmeg, varj nyugodtan fel orat, addig elmasszirozgatja magat a pasi es tuti nem hal meg.

Vegul rendes mentoautoban vittek el, a tobbiek mondtak, hogy romlott ott az allapota, remelem, jobban van, 43 eves. A masik recepcios csaj hivta a hozzatartozokat, a lanyaval is beszelt mikozben a feleseget probalta elerni, es a kislany persze kerdezte, hogy "Apuval tortent valami?", es mint kiderult, nem arulhatjuk el, hogy mi a baj. Anyuka meg vasarolni volt eppen, es viccesen megkerdezte, hogy mije tort el a ferjenek. Aztan amikor Joanne mondta neki, hogy nem, de nem arulhatja el, akkor szegeny tuti bepanikolt.

Ami igazabol elborzasztott, az nem az volt, hogy a csapat tovabb focizott, mert az szerintem normalis, hanem az, hogy az edzes vegen senki, egyetlen egy ember sem jott oda erdeklodni, hogy mi tortent, jol van-e, hova vittek, satobbi. Hacsak nem tudtak meg azonnal mas forrasbol a hireket, akkor csak azt a kovetkeztetest tudom levonni, hogy nem erdekelte oket. Biztos mas, mint otthon volt nekem a kezilabda, de elkepzelhetetlennek tartom, hogy az egesz csapat ne rohant volna egy emberkent a korhazba, vagy ne kerdezoskodott volna. Vagy ez a ferfiak es nok kozotti kulonbseg? Nem tudom.
Flag Counter

599.

Minden alkalommal, amikor a masik csaj az irodabol elottem kacsazik a mankojaval meg a begipszelt labaval, ez jut eszembe:

:D
Flag Counter

2015. március 12., csütörtök

598. Tollas

Ujabb leisure centre-es tortenet: Multkor bejott egy indiai muki, ami nem meglepo, vannak olyan napok, amikor mind a 8 tollaspalya az ovek, es van, amikor 3-4-en jatszanak egy palyan, ilyenkor van az, hogy 25—en megjelennek a penztarnal egyszerre. Na ez a muki kesett, es kert egy utot kolcsonbe, es hozzatette, hogy konnyu uto kell neki. Mar ezen felhuztam a szemoldokom, de adtam 5 utot, hogy valasszon. Nekiallt imitalni az uteseket, fonak, fej felett, tornaztatta a csuklojat, en csak neztem, hogy ez most valami kandi kamera, suhogott az uto. Mind az 5-ot letesztelte, kivalasztott egyet, de kozben pislogott befele a szekrenybe, ahol a tobbi utot tartjuk, es vegul kibokte, hogy neki konnyu uto kell, adjak mar meg neki. Kivettem meg 4-et, azokkal is varazsolt, es nagy nehezen kivalasztott egyet, es elegedetten tavozott. A masik recepcios rajtam rohogott, mert hogy az arcom egy tanulmany volt szerinte. Ha ennyire profi, miert nincs sajat utoje? Es neha bekukkantok, amikor jatszanak, mert a jobbtol tabulni nem szegyen, de hat meg jonak se voltak mondhatok, azt hittem, hogy a tollas hazajaban mindenki utovel a kezeben jon vilagra.

Flag Counter

2015. február 26., csütörtök

597.

A jo hirek:
Marian nyert ket jegyet a Szent Patrik-napi koncertre marciusban (nem is tudtam, hogy van ilyen). A fellepokrol nem tudtunk semmit, aztan megerkeztek a jegyek, meg a lista, es nem ismerek senkit. illetve egy nevet, igen, o az:
https://www.google.co.uk/search?q=duke+special&client=firefox-a&hs=pjI&rls=org.mozilla:en-US:official&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=EvzuVI2JFcSuUe_UgpAJ&ved=0CAkQ_AUoAg&biw=1152&bih=721
Ot is csak azert, mert volt a leisure centre-ben, es a tobbiek mondtak, hogy hires. A zenejet meg nem hallottam.

Kaptam egy levelet az itteni Apehtol, ellenoriztek a 2011-12-es bevallasomat, tul sok adot fizettem, es visszautaltak tobb, mint 400 fontot, hurra! Eloszor megijedtem, mert azt hittem, hogy nekem kell ennyit befizetni...

Volt meg valami, de ha mar elfelejtettem, nem lehetett olyan nagyon jo hir:)

Tegnap dolgoztam az egyik leisure centre-ben, megjelent 2 pasi, az egyik nagyon lassan beszelt es mozgott, meg en is lattam, bar nem vagyok drog-szakerto, hogy valami anyagot nyomott. De tok kedvesen kerdezgetett, hogy meg vagyok-e fazva, mert piros az orrom alatt a bor, blablabla, de bennem volt a felsz egy kicsit. A masik muki meg nagydarab volt, olyan nyolckeres kiejtessel, o meg a masik recepciossal beszelgetett, es hallottam, hogy mondja "amikor kijottem a bortonbol". De hat az a kornyek ilyen, csodalkoztam, hogy Joanne, a masik lany, milyen nyugodtan beszelgetett veluk, de ott mindenkit ismernek, nevukon szolitjak a bejovoket, meg talan csaladilag is ismerik egymast, igaz, Joanne mar vagy 20 eve ott dolgozik...

A melohelyen meg oriasi siker ert, elkaptam egy hallgatot, nem fizikailag, hanem nem is tudom, hogy, mentalisan? A lenyeg, hogy ha valaki nem jelenik meg egy elore megbeszelt oltasra vagy vervetelre, akkor irunk neki: ha 1-et hagy ki, akkor csak o kapja a levelet. Ha 2x, akkor o is es a kar is, ahova jar (orvosi, fogorvosi, nover), ha 3x, akkor meg csak a kar es utana mar ok intezkednek, mert ezek kotelezoek, es a hallgatok nem dolgozhatnak betegekkel, ha nincsenek rendesen beoltva.
Na, ez a csaj profi logos, kapott levelet (2x hianyzosat), utana minden alkalommal telefonalt az aktualis idopont elott 1-2 nappal, hogy jaj, aznap pont nem tud jonni, mert esett a ho, mert beteg, mert ciganygyerekek potyogtak az egbol, mittudomen. Kellett egy kis ido, mire rajottem a taktikajara, igy osszesen 6 idopontban nem jelent meg. tegnap lett volna a 6., es nem telefonalt, hibat vetett a kis butus, ma reggel telefonalt, es azt hitte, hogy holnap van a vervetel. Megint el akarta tolni 2-3 hettel, mire mondtam, hogy rendben, de mar 6x hianyzott, es most ertesitem a kart, hogy nem mehet betegek koze es nem folytathatja a tanulmanyait. Nem tudom, mas karokon mi tortenik, de az orvosin valami fegyelmi eljaras van, berangatjak oket es a kar managere meg egy professzor neznek ra csunyan es magyarazzak el a professzionalis hozzaallas mibenletet. Ezt persze o nem
tudja (meg), de amikor mondtam, hogy nem jarhat a kurzusra, akkor hirtelen rajott, hogy megis be tud jonni ma delutan, bar meg varok az unneplessel, mert vissza fog hivni, hogy mikor tud bejonni, es ez szerintem azt jelenti, hogy nem jon :D 
Jaj, tudom, hogy karorvendo vagyok, de olyan jo volt hallgatni a csondet a telefonban, amikor rajott, hogy lebukott.

Aztan. Marian nagybojt idejere (40 nap) nem eszik cukrot, sutit es hasonlo szerevzetrombolo cuccot. Mondtam, hogy probalok segiteni neki, pl. nem sutok sutit, vagy igyekszem kevesebb ilyesmit enni en is (hulyeseg lenne reszemrol bevallalni a 40 napot, mert csunyan elbuknek mar az elso nap). Ettol fuggetlenul, de szerencsere pont jokor, rendeltem Raw Revolution Bar-okat,
ezekkel meg New yorkban talalkoztunk, talan irtam is rola itt, 4 felet vettem:

-csokis-cseresznyes, sajna ez annyira nem jon be izileg, es Mariant se tudom ravenni, hogy kostolja meg egyelore, mert bio nadcukor van benne

-csoki kokuszos: hat ez isteni, annak ellenere, hogy ezek az osszetevoi: kesu, napraforgomag, agave ize, kokusz, datolya, mandula, kakao

-kokusz-mandula-afonya: ez is jo, de Marian csak ezt eszi, igy en inkabb a tobbit

-dupla csoki brownie: ez elmegy, pedig olyan jo lett volna, ha rettentoen izlik, mert imadom a browniet

Mindenesetre, ha edesseget kivanunk, ezek megteszik mondjuk Snickers helyett. Ma meg olyanra is vetemedtem, hogy nyers repat eszegettem, biztos
a foldonkivuliek sutogetik az agyamat, lehet, hogy valami alufolia sapkat kene hordanom, hogy a negativ sugarak ne karositsanak :D
Flag Counter

2015. február 17., kedd

596.

Almomban osszefutottam Janoval, aki volt edzom, es most a strandkezilabda valogatott edzoje. Azota atpartolt a vizilabdahoz (legalabbis almomban) es megkerdezte, hogy nincs-e kedvem a noi valogatott asszisztense/segitoje lenni. Esetleg kapusa. Almomban meg csak 30 ev korul voltam, es a csapat tagjai ugyanazok voltak, akikkel 12 eve egyutt jatszottam. Bar arra emlekszem, hogy megkerdeztem, hogy a center Bujka Barbara-e, ennyire kepben vagyok. Amilyen hiu vagyok, rogton elkezdett jarni az agyam, hogy milyen jo lenne a gyorsan kozeledo vilagversenyen jatszani, de fel tudok-e keszulni ilyen rovid ido alatt? A Komjadiban lehettunk (bar fogalmam sics, hogy neznek ki az uszodak belulrol), a nap gyonyoruen sutott, a viz vakitoan ragyogott, Jano kemeny volt, mint a szek laba, mondta, hogy hat akkor ugorjak a vizbe, nezzuk, hogy ugyanolyan jo kapus vagyok-e a vizben, mint azon kivul (haha), en meg szabadkoztam, meg tereltem, mert nem szortelenitettem egy ideje :D Meg arra emlekszem, hogy vacsora utan is elrendelt valami futas, vagy erositesfelet, meg, hogy jatszottak a lanyok szarazfoldi viziladbat, kezilabdapalyan, de valami medicinlabdaszeruseggel...

Sajnos mar sose tudom meg (hacsak nem visszatero alomrol van szo), hogy megfeleltem-e a valogatottban, mert a vekker felebresztett.


Flag Counter

2015. február 8., vasárnap

595.

Lehet, hogy be kellett volna fogni a pofamat, amikor az edzestervemet iro muki azt kerdezte, hogy eros vagyok-e. Vagy ha nem is befogni, akkor mondhattam volna pl. azt, hogy atlagosan eros vagyok, sot, gyengebb az elvarhatonal. De semmikeppen sem azt, hogy "igen, szerintem az atlagos noknek erosebb vagyok." Es akkor most nem nyuszitenek minden poziciovaltoztatasnal a belso combommal.

Es mindezt ugy sikerult elernem, hogy nem is csinaltam meg a teljes programot, bar ugy indultam neki, hogy "eleg hosszunak tunik, megnezem, mennyi ido osszesen, ha mindent megcsinalok." Mert ezuttal delutan mentem, melo utan, nem reggel 7-kor, amikor max. egy oram van, vagy meg kevesebb. Szoval ugy, hogy kihagytam egy-ket gyakorlatot, plusz nem annyi sorozatot csinaltam (mondvan, nem azert jarok kondizni, hogy masnap labra se tudjak allni, fo a fokozatossag), amennyi elo volt irva, es nem akkora sullyal, amennyivel az instruktor elkepzelte, igy tartott 75 percig. Holott direkt kertem, hogy ugy allitsa ossze, hogy egy oranal ne legyen tobb, mert ugye megse mehetek munkaba 10-kor 9 helyett es mondhatom azt, bocs, meg kellett csinalni az osszes feladatot, mostanra vegeztem. 

Van egy feladat, valami combkozelito vagy tavolito, faszikam eloirta, hogy 30 kiloval kezdjek, amjd menjek fel 35-37.5-re. Hat baszki azt meg se tudtam mozditani, 20 kiloval tudtam kezdeni. Es most itt ulok egy forrovizes palackkal a combjaim kozott, de holnap akkor is lemegyek edzeni, csak inkabb karra es felsotestre, az a program meg hosszabb, mint a lab volt, kivanjatok sok sikert.
Flag Counter

2015. január 24., szombat

594. Kondi

Most jovok a konditerembol, tegnap vettem tagsagit, es remelem, vegre vege a lusta enemnek. Olyan fitt szeretnek lenni, mint Shetlandon, amikor heti 3-4-5-szor fallabdaztam. Vagy amikor meg otthon jatszottam ugyanennyiszer a fiukkal. Vagy amikor meg elotte eppen nem kezilabdaztam, hanem konditerembe jartam, aztan hivtak egy csapathoz, es elso edzesen akkorat inditottam, hogy Usain Bolt sem erte volna el, erotol duzzadtam. Vagy amikor fiatal voltam (es, na jo, boho is), es volt heti 3-4 edzes, plusz meccs hetvegen. Na, ertitek. 

Biztos fellengzosen hangzik, pedig nem annak szanom, de visszafele setalva a kondibol mar mashogy ereztem magammal kapcsolatban, tettem magamert valamit, este johet a fagyi! Ja, nem. De jobban kihuztam magam, es ami szaz eve nem fordult elo, rammosolygott valaki (eleg jokepu volt), en meg visszamosolyogtam. Persze lehet, hogy azert volt, mert zenet hallgattam es utemre setaltam, vagy mert rajtam volt a kapucni (hideg van itt eszakon) es nem latta a fejem?

Ma nem ettem sokat, bar sose tervezem, hogy bezabalok, es azt se, hogy nem, de ha edzesre megyek, akkor nem eszem meg elotte egy 3 fogasos ebedet, mig, ha nem megyek fittentartani, akkor lehet. Meglatjuk, meddig tart a lelkesedes, a terv most az, hogy kb. 6 hetig csak kondizok, jovo heten programot is kapok, utana meg elkezdek orakra is jarni, spinning; kettlebells; aztan van olyan ora, ahol koteleket, medicinlabdat meg TRX-et hasznalnak; vizikocogas (aquajog); box, szoval valtozatosan. Es a kezilabda. 

Mult hetvegen voltunk Dublinban, 7-en voltunk, es igy is megnyertuk mind a ket meccset, koszonhetoen Dina-nak, aki nemet, es akkorat lo, mint egy agyu. Elso meccsunkon a 16 golunkbol szerintem 10-et tuti o lott. Imadom :D Mondjuk a kocsiban majdnem kezdtem kitepni a hajam, amikor Dublin fele Anna, aki vezetett, megkerdezte, hogy hova is megyunk tulajdonkeppen, mert az o SatNav-ja regi es nem talalta meg a cimet. Ha korabban szol, az en kocsimban is van egy ilyen kutyu, amit raadasul (bonusz!) a szelvedore lehet cuppantani, nem ugy mint az ovet, mert az letort, igy Sabine tartotta egesz uton, szoval hozhattam volna az enyemet.
Timi tok lelkes, Facebookon is azt irta, hogy mi leszunk a bajnokok, a masodik meccs utan, mint egy tulporgott ovodas, ugralt a terem kozepen, es enekelte a We are the Champions-t :D

Hetfon ebedidoben megyunk Pat-tel, a fonoverrel az egyetemre, valami Wellbeing ize-re, es en fogom merni a paciensek magassagat es sulyat, majd bejelolom a kis grafikonon, hogy jo-e a sulyuk, vagy tulsulyosak, vagy korosan elhizottak. En tudom, melyik csoportba tartozom. Pat azt akarta, hogy alljak ra a merlegre, fel labamat ranyomtam, es mondtam, hogy ennyivel meg kell elegednie. De aztan Debbie, aki nagyobb darab mint en, bator volt es raallt, igy en is, mar csak azert is, mert ket merleg volt es el kellett donteni, hogy melyiket vigyuk, aztan persze nem szamitott, hogy esetleg melyik pontosabb: azt visszuk, amin kg is van, meg font/stone-ban is meg van adva a tomeg. A lenyeg, hogy Debbie legalabb 20 kiloval (3 stone) nehezebb mint en :D

Flag Counter

2015. január 17., szombat

593.

Januar 1-tol a sportkozpontoknak uj tulajdonosa van, mar nem az onkormanyzat gyamsaga ala tartozunk. Eddigi benyomasaim:
Eloszor is, nem volt jo otlet az atadas-atvetelt az ev elejere idoziteni, mindenki ilyenkor akar 1 honap alatt lefogyni, nem gyozzuk ebben az idoszakban kiallitani a tagsagikat.
Masodszor, eldig iden 3 kulonbozo centre-ben voltam, beszeltem szamos emberrel, es mindenki egybehangzo velemenye szerint ez az uj ceg finoman fogalmazva sem volt felkeszulve a mukodtetesre. Totalis kaosz uralkodik mindenhol, bar lehet, hogy ez ilyenkor normalis, nem tudom, meg sosem voltam atveve. A recepciosokat nem kepeztek ki/at, ezzel szember a menedzsereket sem, igy segiteni sem tudnak, a vevok erteto modon idegesek, panaszkodnak, ertetlenkednek. Ez azert is vicces, mert a ceg buszken hirdeti, hogy naluk csak a vevo elegedettsege szamit, persze minden szolgaltato ezzel kampanyol, de hogy aztan ennyire semmibe vegye a sajat maga altal vallott elveket...

A kovetkezoket tapasztaltam:
-telefonon hivtak meg decemberben, delelott 10 korul, hogy menjek oktatasra aznap delutan 2-kor.
-az 'A' kozpontban nem tudtam bejelentkezni a szamitogepen, nem volt hozzaferesem. Vegul egy manualis kasszat uzemeltunk be, kb. olyat, amilyet Lenke neni hasznalt a Szomszedok-ban.
-A 'B' kozpontban igertek, hogy lesz oktatas, ez olyan 5 perc volt, aztan a muki lelepett. Es kozolte, hogy a rendszer logikus es konnyen kezelheto, de azert ha valaki tagsagit akar, vagy uszoleckere befizetni, akkor mondjuk azt, hogy erre meg nem vagyunk kikepezve.
-A 'C' kozpontban mar 2x voltam, mind a ketszer eluldogeltem bekesen a 4 orat, mert ott sem tudtam bejelentkezni. Es kedden megint megyek. Meg hetfon. Meg penteken.

Az elejen meg lelkiismeretfurdalasom volt, felhivtam a monitorra ragasztott segelyvonalat, ott mondtak, hogy magat a ceget kell hivnom a problemammal. Ott persze senki nem vette fel. Emlekeztem, hogy a masik kozpontban volt egy mobilszam, amin a cegnel dolgozo biget lehetett hivni. Ezt kinyomoztam, o sem vette fel eloszor. Vegighivogattam par kozpontot, remelve, hogy valamelyikben ott lesz egy illetekes elvtars, merthogy tobben jottek at Angliabol, a kozpontjukbol, ezt a hacacaret levezenyelni. Senki. Egy lelek sem volt talalhato sehol. Most mar ugy gondolkodom, hogy en mindent megtettem, nem rajtam mulik, hogy nem tudok dolgozni, es munkakepes allapotban megjelentem tobbszor is. Azt is megertem, hogy mivel alabecsultek az itteni feladat nagysagat, rohangalnak ossze-vissza, mint a mergezett eger, de ha ilyen benak, akkor csak fizessenek engem a semmiert.

Masok meseltek, hogy mentek oktatasra, ahova 7-8 embert vartak, 26 jelent meg. Nemcsak, hogy nem volt eleg szamitogep, de szek sem, voltak olyanok, akik ketten osztoztak egy szeken, el lehet kepzelni, milyen hatekony kepzes volt. A lenyege az lett volna, hogy ne csak lasd, hanem nyomkodd is azokat a szerencsetlen ikonokat a kepernyon, ehhez kepest a fel segguk lelogott a szekrol.

Aztan hallottam, hogy a szinvonal is megkerdojelezheto volt, a lany olyan gyorsan hadart, hogy meg a bennszulott belfastiak sem ertettek, raadasul az oktato beszolt az egyik recepciosnak, aki nem elobb erkezett, hanem pont idoben, nagyjabol az volt a lenyege, hogy hogy mert nem korabban erkezni, amikor o, az oktato atkoltozott Belfastba Angliabol (micsoda aldozat). Hat ezttnem neveznem profi hozzaallasnak.

Mindekozben a vevok nem tudjak, hogy kire legyenek pipak, rank, recepciosokra, panaszkodjanak a manager-nek, vagy menjenek egyenest a miniszterelnokhoz. Tagsagit nem tudunk kiallitani, az uszoleckeket sem ertjuk meg, es egyelore minden tranzakcio kb. 3x annyi ideig tart, mint korabban, ami miatt hosszu sorok alakulnak ki, majd amikor vegre sorra kerul a delikvens, akkor bajos mosollyal kozoljuk, hogy hiaba fecserelte az idejet... Vagy tegnap jott 2 no fallabdazni, mondtak, hogy telefonon lefoglaltak, hat, a rendszer szerint nem. Es elottuk 5 perccel erkezett ket muki, akiknek kiadtuk a palyat. Nem voltak bolddogok, hivtuk is a managert, neki panaszkodjanak. 


2015. január 13., kedd

592. Marian uj laptopja

Az ugy volt, hogy bedoglott az a laptop (Acer), amit kb. 6 honapja vett, hirtelen narancssarga lett az egesz kepernyo, es kesz volt. Lehet, hogy a kek halalt felvaltotta a narancs? Masnap meg bekapcsolt, na, ekkor kellett volna leszedni rola minden filmet meg sorozatot, kepek es doksik szerencsere nem voltak rajta, de balga modon azt hittuk, hogy visszatert bele az elet, de nem, el se indult, lehetett hallani, hogy elindul a ventilator, aztan le is all, 2 masodperc az egesz. Mivel Marian Marian, nyilvan a blokkot nem talalta, javasoltam, hogy nyomtassuk ki a bankkartya-kivonatot, biztos azt is elfogadjak. Arra tippeltunk, hogy valamikor majus/juniusban vette, de az onlione bankkivonatokon semmit nem talaltunk. visszamentem aprilisig, marciusih, aztan julius, augusztus, semmit, mar kurva ideges voltam, mert ennek a muveletnek ugy 3 percig kellett volna tartania. Kerdeztem, hogy nem lehet-e, hogy nem ezzel a kartyaval fizetett, hanem a masikkal, de nem, tuti ez volt, de mondom nem lehetett ez, hiszen nem jelenik meg az osszeg, nem erted?? A karacsonyra vasarolt "hogyan kuzdjuk le idegbajunkat?" cimu konyv hatasa egy pillanat alatt elszallt, de tartottam meg magam. Vegul csak megneztuk a masik kartyahoz tartozo szamlat, es csodak csodajara ott volt az osszeg. 

Tegnap delelott ezzel a kinyomtatott papirral meg a bedobozolt laptoppal Mari visszatert a tett szinhelyere, az Argos-ba, ahol szinte meg se neztek se a papirt, se a cuccot, hanem adtak neki egy vasarlasi utalvanyt es sajnalkoztak, hogy jaj, fel ev utan nem szabadna tonkremennie, es finoman erdeklodott az egyik alkalmazott, hogy miert az Acer mellett dontott Marian. Aztan este elszaladtunk korulnezni a PC World-be, ott kinezett maganak egy Lenovo-t (az Argosban nem lehet megnezni semmit, katalogusbol kell valasztani, es bedobozolva kihozzak a raktarbol, kb. mint a lapraszerelt IKEA cuccok), ezek utan persze nem fog meg egyszer Acer-t venni, a HP-k rendkivul rondak, az Asus-nak a billentyuzete iras kozben belesupped a laptopba, raadasul lassan egyedulikent az egesz vilagon, Mari szokott DVD-t irni, es a legtobb uj laptopban mar nincs DVD iro, igy hiaba felelt volna meg kisebb gep, vagy egy jobb tulajdonsagokkal rendelkezo, azokban nem volt DVD iro. Sok valasztasi lehetoseg igy nem volt. Visszamentunk az Argos-ba, ott megvette a Lenovo-t, ami olcsobb volt, mint az Acer, igy vasarolt meg egy 1 TB-os kulso HDD-t, nehogy megint elveszitse a letoltott dolgait, es boldogan allitgatta a hatterkepet, szedte le a csempeket a Win8-rol, orom es boldogsag.
Flag Counter

2015. január 1., csütörtök

591.

Epp a Kek-Duna keringo megy az ujevi koncerten, az idozitesem fantasztikus. Es mivel Marcsi macskat etet, a tesojaet, ezert meg fel is hangosithatom. O mindig megkerdezi, hogy nem tul hangos-e, de a szomszedokat se szokta erdekelni, hogy mi mit szolunk, amikor a gyermekuk dobol, vagy kosarazik a mellettunk levo szobaban, a kethetente sorra kerulo ugralovaras diszkopartikrol nem is beszelve.

Tegnapelott vegre megerett az elhatarozas, hogy most mar aztan fittebbnek kell lenni, csinaltam is par gyakorlatot, aminek az eredmenyekent mar 2 napja nem tudok jarni. Pedig nem hubelebalazs modjara vagtam neki, nem 5 perc alatt akarok en edzett lenni, alig csinaltam 30 kitorest labankent, meg hasonlokat, ez is csak azt mutatja, mennyire szet vagyok punnyadva.

Viszont tegnap elkeszitettem eletem elso pogacsajat. Tejfolos, fustolt sajtos, eleszto nelkul, mert azt meg soha eletemben nem hasznalatam, es felek tole, mint a tuztol, ahogy meglatom egy receptben, hogy 'futtassa fel az elesztot', mar megyek is tovabb. A masodik adaggal kellett volna kezdenem, igaz, abban csak 3 pogi volt, mert addigra kiderult, hogy a 180 fok kicsit sok, a pogacsak kemenyek, mint a ko, de nagyon finomak, es most mar tudom, hogy a kovetkezo adagot hogy fogom megvaltoztatni, hogy meg jobb legyen.

Nagyon vartam mar a masfel het pihenot, mert a heti 6 nap munka kemeny, erre szarra untam magam, alig varom, hogy hetfon menjek dolgozni. Megneztem jopar filmet a listamrol, olvasok 3 konyvet, es mar var tovabbi kitudjahany, de minden nap ezeket valtogatni, hat nem eppen nagy kihivas.
Flag Counter