2012. december 31., hétfő

Nagyon készülünk a szilveszterre,

alig várjuk a bulit, a zenét, a barátokat, hogy hajnali kettőig fent lehessünk és éjfélkor ne tudjunk üzenetet küldeni a hálózat leterheltsége miatt. Na jó, ez mind nem igaz. Most megyünk olyan fantasztikusan izgalmas, ám a mai naphoz semmiképp sem köthető dolgokat venni, mint kenyér és wc-papír. Aztán megnézzük a Jack Reacher című filmet a moziban, előtte kis hamburger sült krumplival (nem, nem híztam az ünnepek alatt). 
Mindenkinek boldog új évet!
Flag Counter

2012. december 22., szombat

Csomagolnom kéne,

mert Marcsi most nincs itthon, de utálok minden olyat, amit "kell" csinálni, így az ablaknál ülve várom a kiccsalád által ígért csomagot, ami csütörtökön, de legkésőbb tegnap érkezett volna meg. És közben magyar zenéket hallgatok (most épp Kispál: De szeretnék...). Meg leltároztam a gitárokat, vége a nagy karácsonyi vásárlásoknak, kicsit el is szontyolodtam, feleannyit vásároltak a népek, mint tavaly ilyenkor. Igaz, örömteli, hogy kevesebb gitár tűnt el a postai szállítás mély bugyraiban, és kevesebben panaszkodtak, hogy törve érkezett a cucc, köszönhetően az új csomagolásnak. 

Azt olvastam, hogy ezen a hétvégén a britek kb. 5 milliárd fontot fognak a pénztáraknál hagyni (közben Kispál: Ha az életben, "nem mondjuk nőknek, hogy szép vagy", jaj, dehogynem), ebből 4 milliárdot biztos ÉÍ-ban, a tüntetések kiéheztették a népeket, szegények nem tudtak pénzt költeni. (Kistehén-Szájbergyerek). Ha otthon lennék, még 24-én délután a BS-ben rohangálnék Kaszi öcsémmel ajándékokért, csomagolópapírért és csillagszóróért. Így viszont szorgalmasan jelölöm a filmeket, amiket meg fogunk nézni, ilyeneket adnak (Sipos F. Tamás: Buli van- ez egy kicsit már ciki..): 
Dreamgirls, in Bruges, The nightmare before Christmas, Christmas Carol, Jurassic Park, The girl who played with fire (meg a másik kettő is), The Lord of the Rings, Cars (Verdák, még sose láttam) (közben Péterfy Bori: Hajolj a hajamba), Tamara Drewe, Bridget Jones, UP! (nagyon-nagyon jó!), Avatar (várós), Kill Bill, Iron Man, Fast and Furious, Attack the Block (Neoton Família: Ha szombat este táncol, "csak egy a baj, hogy vörös hajú, szemüveges"), The Bourne Identity, GREASE (!!!), Toy Story, a Queen 86-os magyarországi koncertje (Omega-Petróleumlámpa), Mamma Mia, The Incredibles (Hihetetlen család), és az állandó sorozataim: Miranda, Mrs. Brown's boys, Graham Norton show, QI, University Challenge. Természetesen egyértelműen nyilvánvalóan (Szekeres Adrien: Olyan mint te) ezek közül kábé kettőt fogok megnézni, hiába karikázgattam órákon keresztül, mert az aranyhal memóriája simán lekörözi az enyémet (Szécsi Pál: Távollét, asszem most kell abbahagyni, mielőtt sírásba torkollik a zenehallgatás...)


Flag Counter

2012. december 20., csütörtök

Mostanában tűnt csak fel, hogy reggelente

munkába menet tök sötét van. Eleinte meg is néztem az órámat, azt hittem, valami fatális hiba folytán egy-két órával hamarabb keltem, és indultam el. De nem. Az autók lámpái és a közvilágítás be vannak kapcsolva, pedig majdnem 3/4 9, mire elindulok. Shetlandon ilyenkor télen, ha jól emlékszem, 10 körül világosodott és délután 2-3 fele már sötét volt, itt se sokkal jobb a helyzet. Pedig valamennyivel délebbre vagyunk.

A tüntetők még mindig nem adták fel, 2 hete minden nap lezárnak utakat, Marian azt mondta, most hétfőre azzal fenyegetőztek, hogy minden egyes utat lezárnak, és megbénítják ÉÍ közlekedését. Végül ’csak’ valami 80 helyen protestáltak, kis cukik, nem? És holnapra is naaagyon készülnek, utolsó munkanap, szivassunk meg mindenkit, aki hazafele tart. Engem mondjuk nem érint, én gyalogolok, de mindenki más az irodában óránként nézi, hogy aznap hazaér-e időben. Számítások szerint Belfast már 8 millió fontot veszített az útlezárásokkal, elmaradt turistautakkal. A karácsonyi vásárosok 3 nappal tovább maradnak, hogy ezzel is kompenzálják őket a kiesett forgalomért. A tüntetők erre azt mondták, hogy ebből is láthatja mindenki, hogy milyen komolyan gondolják az egészet, hogy őket még a város vesztesége se érdekli. De ha emiatt nem kapnának segélyt, akkor meg rohadtul fel lennének háborodva. Pár napja volt egy riport az éppen aktuális útlezárásról, és egy ’apuka’ meg ’anyuka’ ott őrjöngött, hogy a rendőrök megsebesítették a kicsi jányukat (olyan 8 éves lehetett). Mi a f.szért viszenk egy 8 évest tüntetésre? Másik alkalommal egy anyuka ment a kórházba, ahol a frissen műtött fiát látogatta volna, de se a rendőrök, se a tüntetők nem engedték át a torlaszon, mire az anyuka érthető módon hisztizni kezdett. Na ezt már nem bírták a kemény fából faragott zászlóvédők, a rendőrökkel még csak elbánnak, de egy felajzott anyával már nem bírnak, átengedték a nőt.
Remélem hamarosan baromi hideg lesz és ha ki is mennek, befagy a valaguk. 
Flag Counter

2012. december 10., hétfő

Egy zaszlo miatt nem ettunk gulyast

Belfast fellazadt. Az onkormanyzat ugy dontott, hogy az orszag zaszlaja mostantol nem allando jelleggel, hanem csak meghatarozott unnepnapokon lesz kituzve a City Hall-on. Biztos ezzel is sporolnak. Na erre kitort a botrany, a protestansok, azaz azok, akik imadjak a kiralynot meg az egesz monarchiat, tuntetesekbe kezdtek, "megfosztanak bennunket az identitasunktol", "a kormany behodolt az IRA-nak", es hasonlo elmes puffogasok hallatszanak. Mult het szerdan es csutortokon a Ballysillan Leisure Centre-ben dolgoztam delutan, penteken ott zartak le az utat. Kedden es penteken az Avoniel LC-ben voltam, ott mar penteken is azt hittem, hogy nem fogok tudni bemenni, mert a hiradasok arrol szoltak, hogy a mellette levo forgalmas utat lezartak. Vegul gond nelkul eljutottam, de szombaton ott is le kellett zarni ezt az utat. Vasarnap Nori hivott, hogy menjunk a karacsonyi vasarba, meg a magyar kajaldaba, erre szombaton a vasart is be kellett ideiglenesen zarni, vasarnapra pedig nagy tuntetest szerveztek a belvarosba (ahol a vasar meg az etterem is van). Igy inkabb otthon maradtunk. Ma egy harmadik leisure centre-be megyek, Marian nem nagyon akar engedni, mondvan, az odavezeto ut az egyik gocpont. Azt akarja, hogy ne is vallaljak tulorat, de en egyelore bizom abban, hogy nem lesz gond. Ezek a tuntetok amellett, hogy kocsikat gyujtanak fel, meg megtamadjak a rendoroket (ez utobbit nagyon szeretik), meg felgyujtottak az egyik part helyi irodajat, bosszubol minden lampavasra felhuztak az orszagzaszlot, amikor penteken mentem haza, valoban ott logott minden 10 meteren. De az egy protestans kornyek, a mienken nem lattam ilyet (mert mi vegyes negyedben lakunk). 

Most penteken lesz a ceges ebed, delutan 3-kor, szerintem itt 1 oratol oriasi arcfestesi verseny lesz, valami meno helyre megyunk a belvarosban, 3 fogasos ebed, 25 font plusz az italok. A tobbiek arrol beszelnek, hogy ez a kiruccanas vagy 60 fontba fog nekik fajni, mert sokat fognak inni, es feltetelezem, hogy az ebed utan meg egy par barba is ellatogatnak. Amugy jovo het csutortokon dolgozunk utoljara, de ez a munka eleg idezojeles, mert mindenki abban remenykedik, hogy mar delben elengednek minket, es megyunk enni valamit, a tobbiek nyilvan isznak is. Nem (csak) emiatt eleg furan erzem itt magam, a szunetekben csak ulok a tobbiek kozott mint egy kuka. Multkor dobbentem ra, hogy ez azert is lehet, mert 4 honap utan erdeklodtek eloszor irantam, ekkor tettek fel az elso, a maganeletemre vonatkozo kerdest. Plusz a temak, amiket felhoznak ilyenkor: X-Factor; Szombat esti laz; I'm a Celebrity, get me out of here; plusz most hozzajonnek a karacsonyi filmek ("szerintem az egesz orszag az "Elf"-et nezte szombaton/vasarnap). Ehhez kepest mi nezunk focit, egyeb sportmusorokat, es fozomusorokat. Nincs sok atfedes. Na jo, neha beszelnek ruhakrol, sminkelesrol, ezekhez viszont siman hozza tudok szolni. Szoval kisse  kilogok a sorbol (itt is).
Flag Counter

2012. december 5., szerda

Karácsonyfa-variációk

Lefényképeztem a fákat majdnem az összes munkahelyemen:

A bal felső a Queens-i, irodában levő, jól látjátok, fekete száloptikás fa, ezüst díszekkel. Az ágak végei rózsaszín, kék, piros, zöld, és egyéb színekben villognak. Szerintem ronda, de nem azért, mert én díszítettem. A második fa a Ballysillan Leisure Centre-ben van. A Merry Christmas felirat ismét az egyetem, a betűk ilyen Haribo-szerű zselés anyagból vannak, kedvem lenne megenni. A bal, és a jopbb alsó szintén Queens, csak a folyosó, napközben, és este, ez a fa olyan 4 méter magas, nagyon szép, csak úgy néz ki, mintha bele lenne döntve egy falbemélyedésbe (be is van, nem csak úgy néz ki). És végül középen alul a mienk, még meleg, Marcsi most hozta haza, próbáljuk belevágni a talpba, de eddig kissé ferde.

Amúgy meg azért tudok itt napközben irogatni, mert a gyomrom kiadott magából mindent tegnap éjjel, így ma nem mentem dolgozni. Egész jó ez a kenyér, főtt krumpli és víz diéta, Norbi se tudna jobbat kitalálni.

Flag Counter