2011. július 29., péntek

Ötletek?

Azt tudom, hogy az, hogy a laptop borzalmasan felmelegedik, nem jó jel. Nem is meleg, hanem forró, nem is tudom az ölemben tartani (általában azért az asztalon van, de ott is felmelegszik). De mi a bajság eredője? A kábel vagy az akksi? Mert a kábel is olyan hőmérsékletű, hogy éget, amikot kihúzom a laptopból. Hm?

Az utóbbi időben pár gitár törve érkezett a vásárlóhoz, ezeket persze kicseréltem, aztán küldtem a panaszt a postának. Az egyik reklamációra szinte napokon belül reagáltak, és küldtek egy 6 fontos csekket. Köszi. Ma kaptam választ egy másikra, tök ugyanaz az eset, mint az első, "megvizsgáltuk, hogy a kézbesítés mely szakaszában történhetett a kár, de sajnos nem tudtuk kideríteni". Nesze 12 bélyeg. Miaf.sz? És ha nem vagyok elégedett (hát nem), akkor írjak a Postai Legfelsőbb Bíróságra (vagy valami hasonló). Már fogalmazom a levelet.

Már írtam a karalábénál, hogy venni akarok fallabdacipőt, de otthon terveztem, merthogy itt nem nagyon láttam sehol. Erre ma kaptam egy emilt egy online bolttól, és ott féláron van, 40 fontért! Szuper! Marian azt mondja, hogy ha most megrendelem, jövő hét elejére itt van, meg tudom nézni, hogy jó-e a méret, stb. 

Voltam vásárolni, közben Petya (aki jön látogatni Shetlandról szeptemberben) sms-ezett, visszaírtam, felhívott. A hívás után sms-eztem Mariannak, hogy vettem neki holnapra reggelit. Aztán, hogy baleset van a főúton, le van zárva, rendőrök (először azt hittem, hogy "biztonsági okokból"-értsd bombaveszély miatt, és nem jutok el a zöldségeshez), helyszínelés. Aztán, hogy láttam az itteni híres-hírhedt transzvesztita fickót, Tinát a hentesnél a szokásos iszonyú szerelésében. És akkor csörgött a telefon, megint Petya volt. Neki küldtem az sms-eket, mert elfelejtettem kilépni a Petya-fiókból...
free counters
Free counters

4 megjegyzés:

  1. Az adapter nekem is mindig tökre felmelegszik, de arra azt mondták, hp-nél az oké. Nem tudom, neked milyen a laptopod.
    Érdemes lenne letöltened az Everest Home-ot, vagy vmi hasonlót, ami kiírkálja, h mi hány fokos a gépeden.

    Nekem a processzor ment fel 75-92 fokosra, mikor hogy. Szétszedtem, kivakartam belőle a port, és utána jó lett.

    VálaszTörlés
  2. Nekem MSI van, és letöltöttem rá a Hard Disk Sentinelt, az is megmondja, hány a fok, de még amikor meleg volt, akkor is max. 40 fokot írt ki. Meg nem merem szétszedni, párszor már próbáltam, de megijedtem a sok kis biszbasztól és visszacsavaroztam a borítót...:)

    VálaszTörlés
  3. Nem biztositod be a csomagokat értékhatárig? Nem csak a bélyeg arat kene visszateriteniuk hanem a csomag értéket is. Asszem ötven fontig kb 25pemny felár. Egyszer postaztam valamit hatszáz font értékben és 75pennyvel kellett többet fizetnem és ha a csomag elveszett volna vagy sérül a teljes arat kifizettek volna. Recorded delivery - kent kell feladni ami ingyen van.

    VálaszTörlés
  4. Elvileg így is kifizetik a beszerzési árát, csak csatolni kell minden szart, számlákat. A Recorded-dal a teljes eladási árat fizetnék? Meg így is bukok a postaköltségen, csak 1 fontot kérek érte holott 1.72-be kerül, nem akarnék még többet fizetni.

    VálaszTörlés