2012. szeptember 12., szerda

Prága

Még sosem voltam itt, Marcsi se, sőt, Laci se, aki velünk jött, hazafele pedig vonatozott. Mondjuk nem indult jól a kirándulás, Kisbér környékén, úgy 100 km után hívott Ori, az öcsém, hogy otthagytuk az útleveleket, papírokat, a pénztárcámat, egy egész retikülnyi cuccot. Orit ismerve persze nem hittem el, de csak erősködött, hogy nem szivat, hát visszafordultunk. Marcsi bepánikolt, majdnem sírt, Laci röhögött, én rohadt ideges voltam egy pillanatig, de mivel nem tudtuk meg nem történtté tenni, elcsesztük, ezért hamar megnyugodtunk, Marcsi mint az őrült kezdett vezetni, de mondtam, hogy az az 5 perc, amit ezzel nyerünk, nem éri meg a kockázatot, menjünk rendes sebességgel. Végül este 7-re értünk Prágába, a szoba elég nagy volt  mind a hármunknak, a fürdő gyönyörű márvány/gránit. Bevillamosoztunk a központba, császkáltunk egy darabig, jó szar képeket csináltam a fényképezővel, ki is töröltem 90%-át. 
Az volt a legjobb a prágai kirándulásban, hogy Marcsi és én semmit nem készültünk, ami szégyen, de nem is volt rá szükség, egyrészt mert ott volt nekünk Laci, aki a 6 órás kocsiút alatt elolvasta az utikönyvet, és összeállította a napi programot, másrészt tesóm és nagybátyámék is megjárták Prágát, láttuk a képeket, meghallgattuk az ő beszámolóikat. Nekünk nem kellett ezen görcsölni, gondolkodni, vitatkozni, tanácstalanul álldogálni, Laci őrmester mondta, hogy hova menjünk, mi engedelmesen követtük.
A város maga nagyonnagyon szép, elég sok mindent sikerült egy napba bezsúfolni. Kicsit elvetettem a sulykot, rengeteg képet fogok feltenni, de ez is csak a tizede annak, amit csináltam. Lekicsinyítem őket, ha rákattintasz, diavetítés lesz belőle. Látjátok, hogy a Szt. Vitus székesegyházba konkréten beleszerettem, gyönyörű az épület kívül-belül, kívül különösen a kis figurák nyűgöztek le (angolul gargoyle a neve, magyarul?), bent pedig az ablakok. Hát hogy lehet ilyen szép, élénk színű és részletgazdag ablakokat festeni??? Beszarás.
(A képeket ez a szerencsétlen blogspot rendezte így, nincs kedvem rendet rakni).
Itt voltak Oriék jópár éve, nosztalgia?



Ilyen villamos lehetne Budapesten is...


a várban



Blöki a melegben

Szt. Vitus

Kircsi

még kircsibb

részletek



mondtam, hogy beszarás


gargoyle

a várban láttunk vagy 4 esküvőt, ez az egyik


ide sajnos nem jutottunk el


Eiffel torony, Laci gyalog, mi lifttel mentünk


M&L 




ember a buborékban

színorgia


free counters

2 megjegyzés: