2012. szeptember 19., szerda

Olyan szépen kigondoltam pedig

ezt a munkával kapcsolatos dolgot, amiről itt írtam. A rózsaszín álmaimat összekaszabolta egy medence. Az van, hogy alig van vendég, mondjuk most 3 napig reggel 7-től dolgoztam, akkor pedig csak a nyugdíjasok járnak, akiknek amúgy is ingyenes, meg azok, akik banki átutalással fizetnek, de így is látszik, hogy erősen csökkent a látogatók száma (tegnap 7 óra alatt asszem 30 fontos bevételem volt, de a délutánok sokkal jobbak). Az attendant-ek (akik ki-bepakolnak órák után, plusz úszómesterkednek) közül hármat már áthelyeztek más leisure centre-be, és most a recepciósokat kérdezték meg, hogy ki akar önként nem itt lenni erre a 4 (vagy inkább több) hónapra. Már megy a helyezkedés, meg a "6 éve, amikor felújítás volt, én mentem, most menjen más"-típusú érvelések. Egyes vélemények szerint csak 3 recepciós marad a jelenlegi 7-ből, de semmi konkrétumot nem tudni még, csak a pletykák mennek, de azok végtelen számúak. Volt olyan, aki azt mondta, mi van, ha az önkormányzat úgy dönt, hogy mégse csináltatja meg a medencét, mert túl sokba kerül? Szerintem tuti elkészül valamikor, mert egyrészt több pénzt vesyítenek azzal, ha nem csináltatják meg, másrészt ez az önkormányzat egyetlen szabadidőközpontja ezen a környéken, nem fogják veszni hagyni. Engem sajnos nem érint a dolog, mert én csak alkalmanként dolgozom, már nincs szerződésem. Így szinte biztos, hogy nem nagyon lesz itt már műszakom, bár az önkormányzat itt is képes hónapokat pöcsölni egy döntésen. 
Tegnap elkezdtem munkát keresni, amitől nyomban átmentem nyomiba, a jelentkezési lapok tök értelmetlen kitöltése, meg minden ezzel együttjáró dolog. Hétfőn megyek a munkanélkülibe regisztrálni. Azért picit pozitívabb vagyok, mint tavaly, mert csak összeszedtem két elismert munkaadótól 1 év munkaviszonyt, ez kell, hogy számítson. Ha nem, belevetem magam a Lagan-ba, és Magyarországig úszom.
free counters

1 megjegyzés:

  1. Biztos ez sem véletlenül történik és lehet, hogy otthon a végzettségednek megfelelő munkát fogsz kapni. Persze azért ne úszva közelítsd meg Magyarországot.

    VálaszTörlés