2011. szeptember 8., csütörtök

Megláttam ezt a monstrumot

a korábbi posztban, ezt a hajót, és eszembe jutott, hogy 2-3 napja egy angol nő ugyanezen az útvonalon utazott (Amszterdam-Newcastle), kiment cigizni a fedélzetre, és beleesett a vízbe. Kurva nagy mázlija volt, mert bár sötét volt, de a barátai azonnal riadóztatták a kapitányt, aki visszafordult a hajóval, plusz pont arra járt valami harci helikopter, amivel ki tudták menteni a hideg vízből. De így is vagy fél órát volt benne, nem tudom, milyen állapotban húzták ki, de most nyilatkozott a tévében, él.
Még nem írtam Egerről, a Szalajka-völgyről, a komáromi erődről, Esztergomról, és Amszterdamról sem. Bakker, jó hosszú lista, el is ment a kedvem az írástól...Fura, hogy korábban sosem jártam még ezeken a helyeken, Egerhez legközelebb akkor voltam, amikor edzőtáborban voltunk Sirokon. Azt már asszem mondtam, hogy ezt a 4 helyet a két legmelegebb napon sikerült meglátogatnunk, a Szalajka-völgynek azért örültem, mert ott el kezdett zuhogni az eső, picit lehűltünk. Mellesleg fantasztikus a kilátás a hegytetőről, meg a fából ácsolt kilátóról. A komáromi erőd füvét száraz ropogós szénává pirította a nap, de megtudtuk, hogy itt (is) forgatták a Borgiák című sorozatot; valamint, hogy az itt állomásozó orosz csapatok lőszerraktárnak használták (nem a Borgiákat, hanem az erődöt), és mindent letörtek/leszedtek/tönkretettek, ami kitüremkedett a falból, hogy nagyobb hely legyen a muníciónak. 
Ja, Amszterdamban csak úgy császkáltunk, mindenféle cél nélkül, mert tudtuk, hogy kb. 3 óránk van csak, de egyértelmű, hogy belebotlottunk a piroslámpás negyedbe. De ez csak akkor tűnt fel, amikor a félpucér csajok kint álltak az ajtóban. Kicsit fura volt, az egyik ilyen vendégmarasztalóból zene hát nem mondom hogy szűrődött ki, mert üvöltött a zaj. Kicsit hallgattam, mindom magamban, baszki ez olyan, mintha az itteni Jimmy lenne. Hát nem az volt, hanem a csepeli, és nagytestű magyar cigányjányok hallgatták, és közben diskuráltak. A szuvenírboltokban mindenhol ugyanazt árulták: malom, csókolózó kisfiú-kislány, marihuanás utalások, klumpa, sajt. Néhány boltban lehetett kapni jópofának gondolt pénisz alakú mindenfélét is. Képek:
Szalajka völgy

A kilátó belülről

Bambik

Levéltó

Gigalevelek

Az ösvény legvégén található barlangból (Marian érdeme, én visszamentem a kocsihoz)

Komáromi erőd egy folyosója

Graffiti 80 évvel ezelőttről

Szárnyashajóról

Naná, hogy Amszterdam

Marian klumpája megdagadt az esőben



free counters
Free counters

2 megjegyzés:

  1. Aaagh a Szalajka Völgy - szép emlékek fűznek hozza. Egyszer elmentünk oda nyaralni - a második napon a fiam leesett egy árokba - nyolc helyen törte el a csuklojat és két hétig volt kórházban ( a dokik kb három óra alatt tudtak össze puzzlezni a kezet)

    VálaszTörlés
  2. Még jó, hogy ezt nem korábban tudtam, tudod, inkább otthon, párnák közt:)

    VálaszTörlés