Régen volt 20-a, azóta történt egy s más. Most épp az uccsó hajón ülünk (Skóciából É-Írországba), fél 9-kor kötünk ki. De még az otthonlétről egy kicsit: kipucolódott a laptopom ventillátora, voltunk fallabdázni, a Kopaszi-gáton, cuki gyerekeket és kiccsaládjukat látogattuk. A meglepi kirándulás Egerbe vitt minket, majd utána a Szalajka-völgybe. Asszem rossz napon mentünk, a csütörtök-péntek volt a legmelegebb, rekorddöntő, gatyarohasztó, kiállhatatlan, satöbbi. A végéig nem is mentem el, Marian felküzdötte magát a barlangig, de mondta, hogy jobb, hogy nem mentem. Pénteken Esztergomba mentünk a komáromi Monostori-erődön keresztül. Ez utóbbi nagyon tetszett, olyan jegyet vettünk, amiben az idegenvezetés is benne volt, és szerencsére rajtunk hármunkon kívül más nem volt erre kíváncsi. Mondjuk Marcsival néha így is rohannunk kellett Laci meg a muki után, biztos pasis dolgokról dumáltak. De ha a tudor nem lett volna, sose tudunk meg egy csomó érdekes infót, meg csak járkáltunk volna körbe-körbe rohadt nagz hodályokban, nem tudva, mit mire használtak, és mit kell nézni. Esztergomra nem nagyon jutott idő, én itt is feladtam, a Bazilikához már nem mentem fel. Visszafele Marian meg én szárnyashajóval jöttünk, Laci kocsival.
Este úgy döntöttünk, hogy egymás utáni két nap kirándulni menni az őrmesterrel, ráadásul ilyen melegben, nem egészséges. Jövőre máshogy lesz.
Hazafele Amszterdamig kellett eljutnunk, onnan jöttünk át Newcastle-ba hajóval. A hajó asszem 9 emeletes volt, a mi kabinunk a 2. szinten volt, az autók alatt. Ebből következik, hogy minden hullámot, lökést éreztünk, nem mertünk enni se, de talán nem is tudtunk volna, mert a klotzóra kimenni (3 lépés) is kihívás volt. Így a priccsen fekve vártuk a reggel 10 órát (17 órás volt az út). Nem tudom, hoy még mindig ezt érzem-e a fejemben, meg Marian is, vagy csak megfáztunk, de olyan nyomi hangulatban vagyunk. Órákkal a hajóút után is kacsázva jártunk pl. a benzinkúton.
 |
| Forrás |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése