2011. szeptember 12., hétfő

Katia

A fenti hurrikán utóélete ma jutott el hozzánk Amerikából, egész nap, minden hírekben, sőt, gyakorlatilag félóránként bemondták, hogy déltől estig 120 km/h-s széllökésekre lehet számítani. Törölték a gyors (2 órás) kompokat Skóciából, a lassú, 3 órásokra tereltek át mindenkit. Munkából hazafele éreztem is, eleinte biztos védett(ebb) útvonalon mentem, de aztán úgy dobálta a kocsit a szél, hogy egész megijedtem. Pedig csak 80-nal mentem, mindenki engem előzött, őket nem befolyásolta?

Ma reggel Melanie, a recepciós (kicsit tisztességtelen csupán ennek titulálni, sokkal többet csinál, mint a telefonkapkodás, kávét például nem is főz, biztos nincs ideje) kérdezte, hogy tudom-e, most csütörtökön lesz utoljára. Merthogy múlt kedden "orvosnál" volt (azaz interjún), és megkapta a munkát. Mondanom se kell, Eileen (a boss) nem volt elájulva, de én is el kezdtem parázni, hogy most tuti kiraknak a recepcióra és minden munkáját rámtestálják. Részben biztos így lesz, már a mai napot is pályázatírással töltöttem. Melanie mondta, hogy neki is pár óra kell egy-egy ilyen kitöltéséhez, hát nekem olyan 6 óra kellett. A főnöknő kérdezgette, hogy állok, kell-e segítség (mondjuk tök normális ebből a szempontból: volt, hogy egy nagyot sóhajtottam, tisztán életbenmaradási szándékkal, és rögtön kérdezte, hogy boldogulok-e), mondtam, hogy még pár dolog kell, és kész az első. Mire ő: "Hát igen, Melanie persze gyorsabban kész van ezekkel..." Én sem voltam rest, udvariasan visszaszóltam, hogy Mel kb. 100 ilyet töltött ki, nekem ez az első, és rohangálnom kell hozzá infóért, mit hol találok a gépen, satöbbi. Biztos azért aggódik, mert ilyen pályázat van még vagy 8. 
Kérdeztem tőle, hogy ugye azért nem velem tervezi betömni a Mel távozásával keletkezett lyukat, azt mondta, hogy előbb-utóbb felvesznek valakit. Baszki, előbb-utóbb? Megvárja, amíg nyakig merül a cég a szarba? Mellesleg Melanie mondta, hogy 5,5 éve dolgozik itt, és 4,5 éve volt az utolsó fizetésemelése. Csak gondolom, hogy nem keres sokkal a minimumbér fölött, míg a villanyszerelők heti átlagban olyan 400 fontot visznek haza (hehe, én csinálom a kimutatást), de van olyan, aki 600-700-at, hetente...És akkor egy ilyen hasznos ember, mint Melanie fizetését nem voltak képesek évente emelni mondjuk óránként fél fonttal. Szarrágók. Még jó, hogy engem ez nem érint:)
free counters
Free counters

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése