2010. augusztus 3., kedd

Eseménydús napok

Na, hát azért nem jelentkeztem, mert megjártuk Tolnát-Baranyát, legalábbis az írországi testvérmegyéit tuti! Tulajdonképpen nyaralásnak is hívhatjuk, de az időnk felét zeneboltok keresésével töltöttük, ami kissé árnyalja a képet. A szállásunk Clonmel-ben volt, innen mentünk az alábbi helyekre:


Nagyobb térképre váltás(Azoknak írom, akik nem látják a térképen a neveket: Dungarvan, Youghal, Cork, Kilkenny, Waterford, Ardmore, Carlow.) Jó, nem egy nap alatt robogtunk végig a helyeken, de akkor is húzós volt, és pl. Cork teljesen elkeserített, senki nem állt pozitívan a gitárokhoz. Némelyikük mondta, hogy talán majd karácsony, de szerintem ez is csak udvariasság volt (a többi város(ká)ban azért jóval nagyobb sikerük volt, nem maradt egy darab se és szereztem 3-4 új ügyfelet). Ami igazából elkeserített minket Cork-ban, az a magyar bolt volt. Ezt hagytuk a végére, és már készültünk, hogy Túró Rudi, téliszalámi, édességek, nyam-nyam, erre a tetves üzlet egyrészt egy irtó meredek hegy tetején volt, és ZÁRVA!! Már hazafele jövet "kénytelenek" voltunk bemenni a dublini magyar boltba, de őket meg előtte felhívtam, mert kérésre sütnek péksütit, így kakaós csigákkal, túrós batyukkal és töpörtyűs pogácsákkal (is) felszerelkezve jöttünk haza. A szállás Clonmelben érdekesen alakult. Nem szobát, hanem egy kis házat béreltünk, és ugyan ez is a szálloda területén van, nem ők, hanem a tulaj foglalkozik ezekkel. Este 10 körül értünk oda, akinél foglaltunk, szabin volt, a tulaj meg a hotelben zajló esküvőn. 1 órát vártunk, mert amikor előkerült, nem tudott a foglalásról, elszaladt a kulcsért. A ház állapotából azt gondoltam, hogy talán nem is azt akarták nekünk kiutalni, mert mindenhol pókhálók, pókokkal persze, az előző vendégek 2 zsák szemete az előtérben, a konyhában meg a fürdő mosdójában csak hideg víz volt, a radiátor kellett volna felfűtse, de abban meg nem volt olaj... Ezektől függetlenül teljesen jó szállás volt, szerencsére csak az éjszakákat töltöttük ott, és kevesebbet fizettünk távozáskor. A hotel valamikor valami kúria lehetett, mert hatalmas parkja van lovakkal, (mostanra már gagyivá lett) teniszpályával, melléképületekkel.

 

Asszem már nem is hat meglepetésként, hogy jónéhány városban hallottam magyar szót, így Dungarvan-ban (8000 lakos) az élelmiszerboltban dolgozott 2 magyar, Kilkenny-ben (22000 fő) egy lányt hallottam a telefonon magyarul beszélni, és asszem volt még egy hely. Ja, Clonmel-ben (17000 fő) az Aldiban dolgozott 2, amikor ott voltunk, meg a KFC-ben egy Szilvi nevű lány, akivel szóba is elegyedtem. És ami még jobb, nem én voltam az egyetlen magyar, egy másik asztalnál ült egy pár, hihetetlen.

Vittünk magunkkal úgy egy évre elegendő olvasnivalót és DVD-t, ebből 3-at néztünk meg, bár Marian elkedzdte a Wolfman-t, Anthony Hopkins-szal, de a nyitó képsorok (azaz olyan 2 perc) után abbahagyta, mert félt, hihi:)

Képeket is csináltam, nem sokat, nemsokára felteszek egy párat.

free counters

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése