2010. január 24., vasárnap

Már megint

fáj a torkom, pedig az előző roham szinte el se múlt. Persze ez semmi ahhoz képest, hogy a kis unokaöcsémnek ismét meg kellett műteni a fülét, begennyesedett, és úgy látszik a felszúrás se segített. Rossz ilyenkor itt lenni és csak várni a híreket, ha otthon lennék, legalább tudnék segíteni. És szegénykémnek pár nap múlva lesz a szülinapja, a kórházban...

Tegnap megnéztük a Sherlock Holmes-t, nagyon jó kis pörgős film, még jobban élveztem volna, ha értem is, amit mondanak. Nem hiszem, hogy a mondottak 50%-nál többet felfogtam. Kissé megnyugtató, hogy Marian sem értette, pedig ugye, neki anyanyelve. Miközben mentünk befele a terembe, a folyosón szokás szerint kint volt egy rakás poszter, jövőbeni filmeket reklámozva. Gyakorlatilag az összesre azt a megjegyzést tettük, hogy "ezt is", meg "ezt is",és "ez, hú de jó lesz":) Mindenevők vagyunk.

Nem tudom, mondtam-e már, de fog kelleni még egy telefonvonal a cégnek, a házi mellé, hogy szét lehessen választani a hívásokat. Felvetettem Mariannak, hogy nem kell-e engedélyt kérni a főbérlőtől. Otthon nagyjából az a helyzet, hogy bármilyen változatást akar az ember eszközölni, meg kell kérdezni. Itt valamiért más, lehet, hogy azért, mert Marian már évtizedek óta itt lakik, de inkább valami kulturális különbségnek gondolnám, ugyanis Marian azt mondta, hogy a főbérlőnek semmi köze ahhoz, hogy mi csinálunk a lakásban. Amúgy meg 2 vonal van, de érthető módon csak egyet használ. Már csak át kell iratni valahogy a cég nevére.

free counters

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése