2008. november 5., szerda

Választás/teszt/fallabda

Nulladszor, köszöntöm mind a 24-28 hűséges olvasómat, láttátok?, a blog immár az óceán határait is átlépte, Ámerikából is olvasnak:)

Először is, éljen Obama, az USA első fekete elnöke, aki egy abszolút szimpatikus pasas, remélem, mást is fel tud majd mutatni! Nem tudom, figyeltétek-e, de Bush és McCain is halálosan normálisan nyilatkozott, gratuláltak és azt mondták, hogy mindenben segíteni fogják az új elnököt, hogy az ország tovább fejlődhessen. Ismerek olyan országot, ahol nem egészen így működik a dolog, sőt...

Másodszor, éljek én, megírtam a második tesztet. És kb. ennyi a jó hír ezzel kapcsolatban. Költségszámítás volt, és azt hittem, fel vagyok készülve, de aztán teljesen összezavarodtam, és fél órán keresztül üveges tekintettel meredtem a papírra, ütöttem a számológép gombjait, és nem értettem a számokat. A sírás határán voltam, nem értettem, hogy miért nem értem. Aztán úgy 3/4 óra után kiverekedtem magam a gödörből, de egyáltalán nem biztos, hogy jó lett, meg rohannom kellett, hogy időben befejezzem. Úgyhogy eléggé neki vagyok búsulva, mondtam a tanárnak, hogy megvárom, mi lesz ennek az eredménye, talán jövő hét szerdán kiderül és ha ezt is újra kell írnom, mint az elsőt (jövő csütörtökön), akkor feladom. Teljesen aláássa az önbizalmamat, nem vagyok ehhez hozzászokva.

Viszont hétfőn voltam fallabdázni, úgy 3 hónap után. A partnerem egy 21 éves, 2 méter köeli, 100 kilós fiú volt, aki rettentő nagyokat ütött. Jól megszivattam a kis genyó ütéseimmel, de kikészültem a végére. Ha esetleg még nem tudnátok: sose bízzatok szervezést pasira: Allan nem foglalt pályát, mondván, este 8-kor úgyse játszik már senki. Persze az összes pálya foglalt volt, 9-re visszamentünk, de mire vége lett, majd' kiestem a számon a sok ásítástól.

Még lenne írnivalóm, de nem tudok gondolkozni. Holnap, vagy ki tudja mikor, folytatom.

free counters

2 megjegyzés:

  1. Dear Csenge

    Azt hittem viccelsz és nem is írtál semmit. De nem.

    Ha nem sikerült esetleg a teszt akkor nem automatikusan kirúgnak, hanem lehet még számtalanszor próbálkozni?

    Mert akkor egyértelmű, hogy újra meg kell próbálni! Nem adhatod fel a második elklaommal!!

    Sokszorosan nehezebb helyzetből indulsz mint a többiek, hiszen nem az anyanyelveden tanítanak egy olyat dolgot amit az anyanyelveden is nehéz megérteni.

    De még bízom benne, hogy sikerült.

    Nem dolgoztam tegnap éjjel, mert jövő héten lesz csak a magazin, most kispest újság volt.
    Ez könnyebb.

    Na dolgozom, mert itt áll a gépem mellett az Erika, hogy begépelhesse a számlakivonatokat, így nem tarthatom fel a magán jelelegű levelezésemmel.

    Szia:

    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  2. Csenguskám!

    Szívből gratulálok a blogodhoz (igaz én nem értem, hogy most mi történt, de ha Te örülsz neki, akkor biztos klassz dolog).
    A teszted miatt ne idegeskedj! Tudod, mindennek oka van. Hát ennek is.
    Puszillak: Éva

    VálaszTörlés