Hétfőn kezdek az új munkahelyen,

remélem jól emlékszem, hogy 9-kor. Ha nem, akkor már az első napomon késni fogok. Időarányosan számolva 18 nap szabim lesz, plusz 2x5 nap egyetemi szabadság, karácsonykor és talán húsvétkor. A szerződés augusztus 31-ig szól, tökéletes, szeptember 1-én indulunk haza nyaralni. És az utolsó hónapban megemelik a fizetésemet is, hát nem cukik? 

Nem mondhatnám, hogy könnyes búcsút vettem a leisure centre-től, egyrészt, mert nem sokan tudják az ottaniak közül, másrészt nem is érdekli őket, harmadrészt fogok még ott dolgozni, például rögtön hétfőn. Próbálok indokokat találni, hogy miért is kell nekem egy iPad mini, de 7-8 ilyen plusz műszak, és már kifogásra se lesz szükségem, maximum mantrázom addig is, hogy: 'mert megérdemlem'. Azért Linda megölelgetett, és Julie is megtisztelt egy 'congratulations, kid'-del.

A héten történt:

Egy rendszeresen járó vendéggel beszélgettünk, egy idő után megkérdezte a nevem, mondtam, hogy Csenge. Rámnéz, méreget, erősen gondolkodik, felméri a pro és kontra érveket, forognak a kerekek, majd kinyögi:

-Kínai vagy?

Hozzáteszem, hogy a nő ázsiai volt...

A nap, amikor 3 munkám lett

Kellően bulváros cím. A Blikkben megjelentekkel szemben azonban ez (majdnem) teljesen igaz is. Szerdán voltunk Mariannal a Royal Mail-nél, karácsonyi alkalmi munkára jelentkeztünk, csak a papírjainkat nézték meg, abból viszont rengeteg volt. Meglehet, hogy még egy ilyen egyszerű melóra se vesznek fel minket, más-más okból kifolyólag. Marian valódi neve nem Marian, de egész életében így hívták, minden iratán ez szerepel , egyet kivéve: az útlevelet. A regisztráló ember ezt nem tudta hova tenni. Nálam az volt a gond, hogy 'proof of address'-ként (lakcímigazolás) a TV License papírt vittem, amire azt mondták, hogy nem jó, és nem is akarta folytatni a csaj a regisztrációt, mondván minden jelentkezési lapot a Home Office-nak (Belügyminisztérium?) küldenek el, és azok nem fogják elfogadni. Rámutattam, hogy a kitöltési útmutatóban az szerepel, hogy ha olyan számlánk van, ami egy éven belül jár le, akkor az is jó, a nő nem volt meggyőzve, de befejezte a regisztrációt. November végén, december elején kezdünk, és karácsonyig tart, Marian hétköznapokon 5-10-ig, én hétvégente 9-19-ig válogatom a leveleket.

Ez volt szerdán, csütörtökön hívtak a Queens-től, hogy akarnék-e ugyanott dolgozni, ahol áprilistól júliusig már voltam, most jövő augusztusig tartó szerződéssel. Nem tudom, mikor kezdek, talán hétfőhöz egy hétre. Annak örülök, hogy végre kiszámítható órarendem és életem lesz, rendszeres havi jövedelmem, de ennél unalmasabb munka a világon nincs, bár Mariannak igaza van, ha ők azért fizetnek, hogy ne csináljak semmit, én nem állok az útjukba. Akármilyen lusta is vagyok, és szeretek olvasni, meg minél kevesebb munkával minél több pénzt keresni (ki nem?) az, hogy napi 8, heti 40 órában csak ülök a gép előtt és olvasok, még nekem is egy kicsit sok. 

És akkor valamennyire megmarad még a leisure centre-es munka is, esténként vagy hétvégén ott is bevethető leszek, és számítok is rá valamennyire, ha csak heti 4-5 óra lenne, már az a pénz is mehetne az egyelőre nem létező megtakarítási számlára. 

Mellesleg ha az egyetem nem telefonál a munka miatt, esélyes lett volna, hogy a leisure centre-ben kapok egy valamennyire állandó munkát, de az csak heti 16 óra lett volna, és ki tudja, hány hónapos szerződés lett volna. Az egyik manager szólt, hogy regisztráljak egy bizonyos ügynökségnél, mert őket fogják hívni, és név szerint engem kérnek majd, csak tudjanak ott rólam. Hát ezt most már nem fog összejönni. Kicsit el is voltam kenődve emiatt, mert a leisure centre-ben szívesebben dolgoztam volna, de hát ez nem kívánságműsor, és 3 év ilyen-olyan-semmilyen munka után jó lesz egy kis állandóság.

Könyveim

Pénteken besétáltunk a sziti szenterbe, a cél egy könyvesbolt volt, hónapok óta nem bámészkodtunk jót.   Ha Marcsi nem beszél le, biztos, hogy 4-5 könyvvel gazdagabban térek haza, de így legalább láttam, hogy megjelent Ken Follett: A Katedrális-ának a folytatása. Kicsit meglepődtem, mert valamiért meg voltam győződve arról, hogy az angol címe is The Cathedral, kisebb kutatómunka után derült ki, hogy hát nem. Ezen kívül még egy érdekesnek tűnő, ha jól emlékszem, családregény is megjelent Ken Follettől, ráadásul a trilógiából már két kötet is kapható. Ezeket se vettem meg. A könyvek egyenként 800 oldalasak, nehezek, nem öröm őket cipelni, így inkább letöltöttem őket a telefonomon levő másik 30 könyv mellé. 

Mielőtt elindultunk, a Book Depository-n a kosárkámba pakoltam 3 könyvet. Az ember azt gondolná, hogy egy olyan nagy és forgalmas város történelméről, mint New York, hegyekben állnak a leírások, és arra kell sok időt szánni, hogy melyiket NE vegye meg a kíváncsi turista. Hát nem. Tetszőleges könyvesboltokban keresgélve a neten kb. egy oldalnyi anyag van, képes történelem, történelem az 1900-as évek elejéig, városrészek, mint Manhattan vagy Brooklyn történelme, de olyan igazi, egész NY-ra kiterjedő csak pár darab volt. Ebből megrendeltem az Inside the Apple címűt. 

Hallottunk arról, hogy NY-ban a csatornarendszerekben is élnek emberek, a sötétben, mocsokban, patkányok között, erről is volt egy beszámoló, de 17 éve adták ki, nem elég kurrens, megvettem hát az edinburghi változatot, biztos azon is lehet szörnyülködni és elborzadni. És aminek a legjobban örülök: jövő héten jelenik meg Justin Cronin Passage-trilógiájának 2. kötete, a The Twelve, már több, mint egy éve várok rá, elő is rendeltem. Valószínűleg el kell olvasnom megint az első kötetet is, hogy újra fel tudjam venni a fonalat, de sebaj.

free counters

Hajnali 6:52-kor

ugrottam ki az ágyból, az agyam egyik legmélyebb bugyrában mintha még ott lett volna egy félinformáció-morzsa korábbról: 6-kor megszólalt az ébresztő, csak kinyomtam, 'még 5 perc'. 7-től dolgozom, rohadt életbe, el fogok késni. Közben Marian is felriadt és azt kérdezgette: 'Mi az, megérkezett?' Mi a bánatról beszél, mi érkezett meg? Nincs időm ezzel foglalkozni, még szerencse, hogy a ruhát már tegnap este kikészítettem. Átfutott az agyamon, hogy fel kell hívnom a főnököt, de ilyenkor még senki nem veszi fel a telefont, mi legyen? Kapkodósan elkezdtem öltözni, amikor belémvillámlott: Marian azért kérdezgeti, hogy 'itt van'-e, mert ma reggel futárt vártunk, aki hazavisz pár cuccot. Akkor viszont nem péntek van, hanem szombat, és akkor tegnap már dolgoztam, ma nem kell. Megkönnyebbülten visszamásztam az ágyba, aludni már nem tudtam, de jobb is, mert fél órával később Balázs valóban sms-ezett, hogy fél óra múlva itt van a cuccért.

New York, New York

New Yorkba nagyon, nagyon régóta el szeretnék jutni, indokaim közül talán a legerősebb a 'mert csak', vagy hogy kölcsönvegyek Edmund Hillary-tól, amikor azt kérdezték tőle, miért akarja megmászni a Mount Everest-et (leánykori nevén Csomolungmát): 'mert ott van'. Szeretek új helyeket felfedezni, (Mariannak el ne mondjátok) sétálni, megismerni egy új helyeket, és NY-ban rengeteg látnivaló van. Eddig olyan hallgatólagos megegyezés volt köztünk, hogy majd egyszer megyünk, de Marian nagy sajnálatára elkezdtem New York-kal kapcsolatos blogokat, útibeszámolókat olvasni, videókat nézni, ötleteket gyűjteni és természetesen minden, általam izgalmasnak vagy érdekesnek tartott infomorzsánál tájékoztattam is: "tudtad, hogy NY-ban ez meg az van? Amikor majd NY-ban leszünk, meg akarod nézni az XY dolgot? Itt van olcsón szállás, csak 6 dollár éjszakánként". Szegénykém fél óráig bírta, utána megkért, hogy fogjam be, 'nem akarok most erről beszélni', persze be van szarva a repüléstől. Abban megegyeztünk, hogy ha minden jól alakul, akkor 2014-ben megyünk, van másfél évem, hogy kidolgozzam a menetrendet. Szerintem úgyis rámmarad annak kiválogatása, hogy miket nézzünk meg, aztán ő majd válogat a listából. Megkérdeztem tőle, hogy mennyire akar NY-ba menni, annyira, mint a Balatonra? Hitetlenkedve nézett  rám: dehogyis, a Balatonra MINDIG akarok menni.

Addigra talán megengedhetek magamnak egy még jobb fényképezőgépet, ez úgy hangzik, mintha most a nemtudommilyen legmodernebb lenne, pedig nem, csak egy tök átlagos digitális kezdőgép, de így is nagyságrendekkel jobb képeket csinál, mint a régi. Az egyetlen (ámde súlyos) hiányossága (vagy az enyém), hogy képtelen vagyok vele normális éjszakai képeket készíteni.

Amire még rácuppantam nemrég, az is utazással kapcsolatos, bár néha eddig is rákukkantottam Bede Márton kiváló Panamericana blogjára, most úgy döntöttem, hogy annyira a legelejéről kezdem, hogy elolvasom az előző, Khívától Keletre c. blogját is. Annyira nem vágytam eddig Tadzsikisztánba vagy Üzbegisztánba (még csak itt tartok az Ázsia belsejébe tartó utazásról szóló blogban), de BM és társa majdhogynem meghozták a kedvemet hozzá, remekül írnak, élmény olvasni minden sorukat.

Még otthon voltunk,

amikor Orinak, az (egyik) öcsémnek megműtötték a gerincét. Nem is tudom, hogy keletkeztek ezek a sérvek, nekem úgy tűnt, hogy egyik pillanatról a másikra. A végefelé mér húzta a lábát, sorvadt a lábában az izom, ott kellett hagynia a(z amúgy ultrafos) munkahelyét, és kb. napi egy óra hasznos munkára volt alkalmas (előtte mondjuk kettőre, annyira radikális változás nem történt). Ezen mondjuk az sem segített, hogy nekiadtam a régi laptopomat, így már fekve nyomta az online pókert. 

A kórházban futószalagon csinálják az ilyen műtéteket, ezért is lehet, hogy az övét a nővér úgy jellemezte, hogy 'csak gerincsérv', ezek szerint lehet ennél gázabb is egy gerinc állapota. A látogatásomkor, operáció után le kellett fényképeznem a vágást, istenem, Orit mindig is vonzotta a gusztustalan, részletekbe inkább nem megyek bele:) Nem tudom, mennyi a gyógyulási ideje egy ilyen műtétnek, de azt tutira nem gondoltam volna, hogy egy héttel később már focizni fog, mert a fára felrúgott labdát egy okoska botocskával lepöckölni. Az utóélettel kicsit el vagyok maradva, ha jól tudom, most következik a gerinc melletti izmok megerősítése, talán egy évig kell gyógytornára járnia, emellett már munkát is ajánlottak neki, öröm és boldogság.

Csók, Ori!