2012. február 4., szombat

Megvettem a jegyet,

szerencsére Aer Lingus, egyrészt mert mindig velük repülök, mert a Malév reggel 6-kor vagy mikor indul(t), az AL pedig délután. Meg a hét elején már lehetett olvasni, hogy csőd lesz a vége hamarosan. Amúgy meg valaki írta (köszi:), hogy február közepétől lesz közvetlen Belfast-Budapest járat? Meg is nézem. Hát a Ryanair honlapján nem találtam semmit, de jó lenne, ha igaz lenne. El tudnám viselni, ha nem kellene 2*2 órát utazni Dublinba és vissza.

Képzeljétek, hétfőn láthatok kézilabdát élőben, testközelből! A Leisure Centre-ben lesz bemutató, 8-12 évesek fognak játszani, hogy hogy, azt nem tudom, mert itt nem ismerik a kézilabdát. Ki tanította őket? Mióta játszanak? A többiek tudják, hogy játszottam, és a managerek kapacitáltak, hogy beállhatnék, vagy taníthatnám őket vagy alapítsak csapatot. De hát én nem értek a képzéshez, maximum a kapusokéhoz, azzal meg nem sokra mennek a mezőnyjátékosok...

Múltkor épp mentem a szünetemre a recepcióról, akkor érkezett egy idősebb, olyan 70 körüli ember, látásból már ismerem. Megjegyezte a másik recepciósnak: "Ó, ezzel a fiatal lengyel lánnyal dolgozik?" Megálltam az ajtóban, és nagyon szúrós tekintettel sokáig néztem, majd mondtam, hogy nem lengyel vagyok, hanem magyar. Gyorsan javítani akarta magát: "Jaj, mind olyan egyformák" :) Mondtam neki, hogy ezzel csak rosszabbá tette a helyzetét, de jót röhögtünk.

Kissé fáradok már, mert múlt szombat óta egy szabadnapom volt, és jövő szombaton lesz a következő. És jövő héten teljes munkaidőben dolgozom, azaz 37 órát. Hétfőn kicsit feltorlódtak az órák, először dolgozom 8.45-4.15-ig, aztán háromnegyed óra szünet és 5-9.30-ig megint mosolygó üzemmódba kapcsolok. 

Nemsokára megyünk étterembe, a névnapomra. Még nem döntöttük el, hogy hova, de asszem a Legends-be megyünk, mert ott isteni nachos-t csinálnak, utána csirke fajita, nyami. Jó étvágyat!
free counters

4 megjegyzés:

  1. Nem támogatom a közvetlen járatot, mert akkor sosem fogunk Londonban találkozni...

    VálaszTörlés
  2. Régebben már volt közvetlen Belfast-Budapest járat, de úgy emlékszem, jóval drágább volt, mint a Dublin-Budapest vonal. Viszont mégis jó lenne, ha megint lenne, hátha valami normálisabb időpontban lehetne visszaérkezni. Az Aer Lingus nagyon későn ér be Dublinba, a Ryanair meg még később, ezért én eddig Malévvel jöttem visszafelé, de sajnos ez a lehetőség most már kilőve. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, hallottam róla, hogy volt. Mennyivel volt drágább? 2x annyi? Ha a Ryanair fogja az újat üzemeltetni, akkor nem sok jóra számíthatunk szerintem az időpontokkal kapcsolatban... hajnali 6 órás indulást és éjféli érkezést vizionálok.

      Törlés