a nehezén már most: megyek haza jövő héten, meghalt a nagymamám. Szép kort élt meg, 90 éves volt.
A másik fontos hír, hogy költözünk, még nem tudom, mikor, azt már tudom, hova: a 7-es lakásból az 1-esbe. Egy négytagú magyar család keresett Belfastban lakást elég sürgősen (2 hét alatt kellett), és Mariannak eszébe jutott az alsó, ahol 2 szoba plusz nappali van. El is ment megnézni a főbérlővel, és hát rettenet: sokat elmond a főbérlőről, hogy ugyan az előző lakók 1 éve elköltöztek, meg se nézte, hogy milyen állapotban hagyták ott a házat. Majd én elmondom: tele bútorokkal, amik összevissza elszórva hevertek, pl. karosszék a hall-ban, fiókos szekrények egymás tetején. A hűtőben kaja, a mosógép nemcsak ruhával, hanem vízzel is tele volt, mintha egy mosás kellős közepén mentek volna el, mondanom se kell, tiszta rozsdás volt már belül. A padlószőnyeg felszedve. A főbérlő mondta, hogy "itt elég sok mindent kell csinálni", a nyilvánvaló dolgokon kívül még újra kell vezetékezni mindent, és hát ez nem megy 2 hét alatt. A család nem-et mondott, Marian pedig beleszeretett a lakásba (erre mondják, hogy "meglátta benne a lehetőséget", nekem később, amikor én is megnéztem, nem kis erőfeszítésembe került, hogy ugyanezt tegyem), és most nekünk újítja fel a faszi. Előnye, hogy nem kell töbet lépcsőzni, van benne fűtés (vagy legalábbis fűtőtest), és nagyobb, mint a mostani. A hátránya, hogy kb. decemberre lesz kész, és valamennyivel drágább, mint a 7-es lakás.
A munkahelyen egyre jobban megismerem a fiúkat, mindenki nagyon rendes, kivéve egyiküket, az egyik estimator (ő az egyik, aki a műszaki rajzok meg feltételek alapján árazza a pályázatokat), na ő csukott szájjal beszél, hogy tuti ne értsem, és nem is segítőkész. A többiek, ha megkérem őket, vagy nem is kell kérnem, csak kérdezek valamit, már ugranak is, hogy segítsenek, de ez a muki olyan, mint egy nagy Buddha, lassú, komótos. Kiderült az is, hogy munka alig van, 2 hete már láttam a munkaidő-nyilvántartásban, hogy többen csak 3 napot dolgoztak, ez múlt hétre annyit változott, hogy a 14-ből 7 ember dolgozott, abból is csak 1 olyan volt, aki 5 napot, a többi kettőt vagy hármat.
A gitárt vásárlókba nem tudom, mi ütött, egyem a zúzájukat, veszik a cuccot, mintha ingyen lenne. Aminek persze rohadtul örülök. Az az általános, hogy fejenként egyet, maximum kettőt szoktak vásárolni, erre a héten volt egy francia, aki 11-et vett, és jelentkezett egy bulgár is, aki eredetileg 30-40-et akart, amire olyan jó árat adtam neki, hogy ez felugrott 50-re. Csak kapkodom a fejem, és kezdek aggódni, hogy ha most ez van, mi lesz a karácsonyi időszakban, és biztos, hogy elég lesz a készletem?
A másik fontos hír, hogy költözünk, még nem tudom, mikor, azt már tudom, hova: a 7-es lakásból az 1-esbe. Egy négytagú magyar család keresett Belfastban lakást elég sürgősen (2 hét alatt kellett), és Mariannak eszébe jutott az alsó, ahol 2 szoba plusz nappali van. El is ment megnézni a főbérlővel, és hát rettenet: sokat elmond a főbérlőről, hogy ugyan az előző lakók 1 éve elköltöztek, meg se nézte, hogy milyen állapotban hagyták ott a házat. Majd én elmondom: tele bútorokkal, amik összevissza elszórva hevertek, pl. karosszék a hall-ban, fiókos szekrények egymás tetején. A hűtőben kaja, a mosógép nemcsak ruhával, hanem vízzel is tele volt, mintha egy mosás kellős közepén mentek volna el, mondanom se kell, tiszta rozsdás volt már belül. A padlószőnyeg felszedve. A főbérlő mondta, hogy "itt elég sok mindent kell csinálni", a nyilvánvaló dolgokon kívül még újra kell vezetékezni mindent, és hát ez nem megy 2 hét alatt. A család nem-et mondott, Marian pedig beleszeretett a lakásba (erre mondják, hogy "meglátta benne a lehetőséget", nekem később, amikor én is megnéztem, nem kis erőfeszítésembe került, hogy ugyanezt tegyem), és most nekünk újítja fel a faszi. Előnye, hogy nem kell töbet lépcsőzni, van benne fűtés (vagy legalábbis fűtőtest), és nagyobb, mint a mostani. A hátránya, hogy kb. decemberre lesz kész, és valamennyivel drágább, mint a 7-es lakás.
A munkahelyen egyre jobban megismerem a fiúkat, mindenki nagyon rendes, kivéve egyiküket, az egyik estimator (ő az egyik, aki a műszaki rajzok meg feltételek alapján árazza a pályázatokat), na ő csukott szájjal beszél, hogy tuti ne értsem, és nem is segítőkész. A többiek, ha megkérem őket, vagy nem is kell kérnem, csak kérdezek valamit, már ugranak is, hogy segítsenek, de ez a muki olyan, mint egy nagy Buddha, lassú, komótos. Kiderült az is, hogy munka alig van, 2 hete már láttam a munkaidő-nyilvántartásban, hogy többen csak 3 napot dolgoztak, ez múlt hétre annyit változott, hogy a 14-ből 7 ember dolgozott, abból is csak 1 olyan volt, aki 5 napot, a többi kettőt vagy hármat.
A gitárt vásárlókba nem tudom, mi ütött, egyem a zúzájukat, veszik a cuccot, mintha ingyen lenne. Aminek persze rohadtul örülök. Az az általános, hogy fejenként egyet, maximum kettőt szoktak vásárolni, erre a héten volt egy francia, aki 11-et vett, és jelentkezett egy bulgár is, aki eredetileg 30-40-et akart, amire olyan jó árat adtam neki, hogy ez felugrott 50-re. Csak kapkodom a fejem, és kezdek aggódni, hogy ha most ez van, mi lesz a karácsonyi időszakban, és biztos, hogy elég lesz a készletem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése