Először is, Marian lelkemre kötötte, hogy mondjam el, majdnem végig én vezettem Dublinba és vissza. Ahol nem autópálya volt, ott én nyomtam:) Olyan 100 km.
A leprechaunok (ejtsd: leprekón) az ír mondavilág tündérei, de nem ám tündibündi fehér ruhás, kívánságokat teljesítő, varázspálcás cicababák, hanem hímnemű, szakállas, amolyan Rumcájsz-kinézetű, apró csínytevők. Ebben a hordószerűségben elvileg kisebbek, illetve nagyobbak lettünk attól függően, hogy a cső melyik részén álltunk. Mi tuti azon az egy helyen fényképezkedtünk, ahol átlagos magasságúak voltunk: 
Aztán hirtelen borzasztóan összementünk, és a tea is tejjel volt: 
Állítólag minden leprechaunnak van egy szakajtónyi aranya, de nagyon jól rejtegetik az emberek elől, leginkább a szivárvány tövében lelhetők fel, de villámgyorsnak kell lennünk, ha meg akarjuk szerezni az aranyat vagy el akarjuk kapni a manót. A látogatás végén, az ajándékbolt/kávézóban mindenkinek "kötelező" rajzolni egy, a látottakkal kapcsolatos képet, és rá kellett írni a nevünket és korunkat. Ez Mariané (nem valószínű, hogy ne ismernétek fel, mi ez, de azért elmondom: leprechaun bújkál a bokor mögött, és a szakajtónyi aranya): 
És az enyém (a szivárvány tövében kincs van; és fa mögött rejtőzködő leprechaun): 
Az összes kép erre a falra kerül ki. 
A legidősebb látogató 72 éves, a legfiatalabb 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése