2012. április 6., péntek

Első hét az egyetemen

Már el is telt, ma nem dolgozunk, mert Nagypéntek vagy mi van. Plusz jövő héten se kell bemenni, szeretem ezt a munkát. Egyelőre olyan "már ott dolgozom, de mégse dolgozom"- állapot van, hétfőn (ismét) körbevezetett Ruth, a főnök, (ismét) bemutatott mindenkinek, aztán átmentem a főépületbe, az Adminisztrációra (15 perc séta), megkaptam a belépőkártyámat, de PIN-kód még nincs hozzá, így nem is működik, leadtam papírokat, aláírtam, a szokásos dolgok. Aztán megkérdeztem az irodában, hogy mit tudok csinálni, Ruth semmit nem tudott adni, így neteztem. Ugyanez kedden, ugyanez szerdán, azaz netezés, naponta úgy 3x csörgött a telefon, akkor felvettem. Amúgy a munkahelyem a School of Medicine, Dentistry and Biomedical Sciences névre hallgat, de még senki nem mondta el, hogy igazából mit csinálnak, mert az irodában van posztgraduális részleg is, meg költségelszámoló is, meg ott van az Immunológia iroda is, még nem raktam össze a puzzle-t. Sajnos a recepció elég közel van a bejárathoz, amikor kinyitják, mindig megcsap a szél, első nap bekapcsoltam a lábamnál levő hősugárzót, a második nap bevittem magammal egy vastag kardigánt, és viselem is, mert kisebb tornádók söpörtek keresztül az én területemen. Szerencsére szerdán már kaptam valami majomnak való feladatot, iktatni kellett a hallgatók papírjait, ABC-sorrendben, komoly kihívás volt. De folyamatosan mondom magamnak, ha nincs munka, akkor azt, hogy: "ha azért akarnak fizetni, hogy netezzek, kircsi", ha iktatni kell, akkor: "Ha kell, iktatok én 7 héten keresztül, ez is csak egy munka", meg hálás vagyok, hogy egyáltalán van valami a 2 éves semmittevés után, ilyenkor minden munka jó. Azért azok a napok, amikor az egyetemen vagyok 9-5-ig, és utána rohanok a szabadidőközpontba dolgozni fél 10-ig, kemények.
A kis piros autót feltettük az Ebay-re, szépen megy fel az ára, most 240 fonton áll, ezzel elégedettek is lennénk. Kitettem Facebook-ra is, jelentkezett is egy magyar lányzó, jön megnézni vasárnap, mert beleszerelmesedett az autóba. Az én új autóm, a Fusion, még szokatlan, most már nem fulladok le, mint az első napokban, de amikor elindulok, akkor nem érzem még egyesben, hogy mennyire kell odalépni, és néha úgy indulok el, mintha gyorsulási versenyen lennék, csikorognak a kerekek, én hátrapréselődök az ülésben, és kilövünk.
Délután megyek moziba Zolival (Hunger Games), ez az utolsó napja Belfastban, költözik Londonba, mozi után visszük a reptérre, most meg gitárokat kell csomagolnom, egy őrült amerikai 10-et vásárolt, igaz, annyira nem kell rohannom, a posta Nagypéntek miatt zárva van.
free counters

3 megjegyzés:

  1. Ezt most elképzeltem :))))

    "csikorognak a kerekek, én hátrapréselődök az ülésben, és kilövünk"

    VálaszTörlés
  2. Csak hogy én is rinya legyek ... :)
    Háromszor kellett új szavakat kérnem, mert nem tudtam kibetűzni ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudtam, hogy nálam is kéri, ha tudnám, hogy kell, megszüntetném...

      Törlés