2014. november 20., csütörtök

588.

A melohelyrol meg annyit akartam irni, hogy az eszakir kormany megszoritasokat hajt vegre, igy az Egyetemnek is megvagtak a koltsegveteset tobb, mint 10%-kal. Az ebbol a mi osztalyunkra eso resz jelentos ahhoz kepest, hogy milyen picik vagyunk. Persze a Queen's most osszeallt a University of Ulster-rel es egyutt probalnak harcolni ez ellen, de addig is arra keszulunk, hogy sporolni kell. Bar hogy mibol, azt nem tudom, mert semmire se koltunk, az iroda tok lepukkant, csak a legolcsobb iroszereket lehet rendelni amugy is, satobbi. Egyedul a bereken lehet fogni, es ahogy elnezem, ez mar el is kezdodott: ha minden igaz, a munkakozvetiton keresztul itt dolgozo noverek (agency nurses) kevesebbet vannak bent, eddig az volt a beosztas, hogy a fonover nem nagyon fogadott pacienseket, a doki meg a sajatjaival foglalkozott, pl. mentalis gondokkal kuzdo tanulokkal es alkalmazottakkal, de oltasokat nem igazan adott. Hat ez most megvaltozott, mind a ketten pacienseznek, es mivel 2 nover helyett most van egy fel, nyilvan kevesebben jonnek egy nap. A varolista viszont no, eddig mondjuk ha valaki telefonalt, hogy oltas kell neki, vagy a doki meg kell, hogy vizsgalja, akkor mondjuk 1-2 het mulvara tudtunk idopontot adni. Ez felment 3 hetre, es tuti lesz meg hosszabb is. Persze nekem semmit nem mondott senki, de nem vagyok hulye, latom, hogy a noverek nevei ki lettek huzva a naplobol, alig latni oket. Igy vszont nekem is kevesebb munkam van, most eljutottam oda, hogy pl. blogot irok, es ugy teszek, mintha lenne tennivalom. Jovo heten lesz megbeszeles, gondolom, errol is szo lesz. Elobb-utobb biztos valtozas lesz, szerintem ezek a forgatokonyvek lehetsegesek:
-semmi nem valtozik, marad 2 irodista
-egyikunknek menni kell
-az egesz reszleget megszuntetik, es kiszervezik kulsosoknek. Viszont akkor el kell kuldeniuk a dokit, mert mas pozicio nincs az egyetemen belul szamara. Es akkor gondolom, o is, meg a fonover is kap egy szep lelepesi csomagot. Minket meg athelyeznek mashova. Vagy minket is kirugnak.

Izglamas idoszak, igazabol azt se banom, ha maradok, azt se ha athelyeznek, azt se, ha kirugnak. Bar allando szerzodesem van, csak ugy nem szabadulhatnak meg tolem/tolunk, de elkepzelhetetlennek tartom, hogy feleannyi tanulo jon az eddigiekhez kepest oltasokra es megis megtartjak mind a ket adminsztratort. Multkor mar abba kotott bele a doki, hogy miert mi fizetjuk a postazast, amikor masok kernek tolunk oltasi papirokat, hogy dolgozhassanak egy adott korhazban. Ilyenkor felhivnak minket, hogy kuldjuk el, milyen oltasokat kaptak, amig itt tanultak. Kiokoskodtam, hogy mekkora osszeg lehet ez kb. evente, hat nevetseges, kb. 1000 font evente, ezzel nem sporolunk, ha nem kuldjuk ki oket.
Flag Counter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése