Van egy kutyank

kolcsonkaptuk egy hetre, amig Marian tesojaek nyaralnak. Willow (fuzfa) a neve, es a markaja bison friz (direkt nem nezem meg, hogy kell irni rendesen), ilyen kicsit pudliszeru feher kis dog. Mondanam, hogy nagyon cuki, de nem. Aranyos, amikor le-fol rohangal a lakasban, meg majdnem elrepul, ugy csovalja a farkat, amikor hazajovok a munkahelyrol, de mar odapisilt meg kakalt a szonyegre, mar nem bizunk benne, es minden pillanatban rajta kell tartani a szmunket, hatha epp akkor akar valamit kiengedni magabol. ha kimegy a szobabol, kovetjuk, ha megmozdul, felkapjuk a fejunket. Meg csak 3 napja van nalunk, de mar rutinos anyukanak erzem magam, ejjel is felkelek minden megmozdulasara, ki is vagyok purcanva, alig varom, hogy hazamenjen. Marian ragta a fulemet mar vagy egy eve, "vegyunk kutyat, leeeeccci", 3, Willow-val toltot ora utan azt mondta, mar nem akar, tul sok a  melo vele. Hal' istennek.

Miatta nem mentunk moziba, mert a gazdajanal mindig van vele valaki, nincs hozzaszokva, hogy egyedul legyen, mondjuk azok utan, amiket muvelt, nem is hagynam magara, mert tuti osszepiszkitana mindent az alatt a par ora alatt. Ha a boltba megyunk, csak egyikunk emgy be, a masik vigyaz ra. Nem vagyunk mi ilyen megkotesekhez hozzaszokva...Hetfon este pezsgot bontunk, az tuti.
Es azt veszem eszre, hogy az agyam valtozik kozben, mi is kezdunk olyanok lenni, mint a kisgyerekes szulok, meg a kutya-es macskatulajok: a munkahelyen mar arrol beszelek, hogy a kutya mit csinalt, hogy csinalt, mit evett, hanyszor pukizott, holott szerintem, hogy stilusos legyek, a kutyat nem erdekli; gondoltam arra, hogy kepeket teszek ki rola a Facebook-ra, borzalmas, milyen gyorsan beeszi magat az ember agyaba...