2008. augusztus 12., kedd

kis színes

tegnap történt:


beszélgettem az egyik magyar lánnyal ebédszünetben, aki megemlítette, hogy nekik a szálláson van M1, M2, TV2, satöbbi (valami júpíszis ügyeskedés folytán). Rögtön megkérdeztem, hogy átmehetek-e hozzájuk olimpiát nézni, úgy hajnali 3 fele jövő hét végén, amikor a kézi-, meg a vízilabda-döntők lesznek. Kicsit elkerekedett a szeme, de igent mondott.


A következő lépés az, hogy szabadságot kérek, nem is egész vasárnapra, hanem délelőttre. Erre van egy nyomtatvány, amit ki kell tölteni, megindokolni (!), és elfaxolni Robertnek, a tulajnak, aztán ő elbírálja, hogy jogos-e vagy sem. Ki is töltöttem a papírt, vasárnap délelőttre szabit kérve, indoknak beírtam: jövő vasárnap van az olimpia uccsó napja és szeretnék hajnali 3-tól a magyar csapatnak szurkolni. :) (igen, még a smiley-t is odarajzoltam)


Elfaxoltam, és ahogy sétáltam vissza a faxtól a helyemre, csörgött a telefon. Felvettem, egy férfi volt, aki viccesen annyit mondott: "A magyarok úgyse fognak érmet nyerni." Néztem bután, hogy ki a fene lehet ez, aztán leesett, hogy Robert hívott:) Mondtam, hogy igenis lesz érmünk, mégha olyan sportágakban is, amit rajtunk kívül senki nem játszik. Ezen jól elviccelődtünk, így azt hiszem, meg fogom kapni a szabadnapot:)



és még egy kis olimpia: itt van ún. Freeview, ami ha jól tudom, az ingyenesen fogható csatornákat jelenti. Ez olyan 50-60 csatorna lehet. Digitális. Az olimpia úgy megy, hogy adják a BBC-n, most pl. tollaslabda megy, de ha ez nem érdekel, megnyomod a piros gombot, és feljön a képernyőn több lehetőség. Most a tollaslabdán kívül lehet nézni teniszt (Nadal-Hewitt), dzsúdót, és boxot. És ez az ingyenes szolgáltatás, nem tudom, mennyi lehetőség van a fizetősnél.


Más. Múlt hét csütörtökön vettem észre, hogy az azt megelőző hétre csak 5 napra kaptam fizetést, pedig 6-ot dolgoztam. Felhívtam Kris-t, aki szintén itt lakik és manager-féle, hogy beszéljen a könyvelővel. Persze elfelejtette, én meg szabadnapos voltam pénteken. Vasárnap kell kitölteni az adott heti munkalapot (timesheet), így a mostanihoz mellékeltem a 2 héttel ezelőtti beosztásomat a ledolgozott órák számával. Be kell írni minden naphoz, hogy mettől medig dolgoztam, kb így:











Normal
0


21


false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE













MicrosoftInternetExplorer4




























































































































































































































 



start



finish



total



Monday



15



23



8



Tuesday



7



15



8



Wednesday



OFF



OFF



-



Thursday



15



23



8



Friday



7



15



8



Saturday



15



23



8



Sunday



8



15,30



7,5



total



 



 



39,5



 



 



 



 








Nem egy bonyolult dolog, nekem mégis sikerült elszúrni. Ahogy látható, a napokkal semmi gond, csak végösszeget számolni nem tudok, automatikusan beírtam, hogy 39,5 óra, ők meg nem ellenőrizték. Tegnap kiderült a turpisság, holnap valószínűleg a mostani fizetéssel együtt megkapom ezt is:)

1 megjegyzés:

  1. Csenguskám!

    Az olimpiáról a DVD felvételek készülnek, emiatt Te ne izgulj, csak én izgulok, hogy sikerüljenek!
    Matematikából pedig szívesen korrepetálnálak személyesen. Puszillak Éva

    VálaszTörlés